Tom és Jerry nem dohányozhat

Vágólapra másolva!
Egy néző kérésére a Boomerang gyermekcsatorna Angliában vetített rajzfilmjeiből sorra kivágja a cigizős jeleneteket. 
Vágólapra másolva!

Az indiai filmekben már nem dohányozhatnak a szereplők, most pedig egyes rajzfilmhősöktől is megvonták ezt a jogot. Ha ez még nem lenne elég abszurd, nézzük meg azt is, hogy honnan indult az egész: állítólag mindössze egyetlen néző emelte fel szavát a Tom és Jerry két epizódja ellen, melyekben a dohányzás szerinte vonzó tevékenységként van feltüntetve.

A Texas Tom című epizódban a híres macska egy másik nembéli fajtársát azzal próbálja meg elcsábítani, hogy egy kézzel (bocsánat, manccsal) sodor magának egy cigit. Egy másik részben ( Tennis Chumps) Jerry jelenik meg szivarozva - valóban, a rajzfilmen vagánynak tűnik a dohányzás, de ne felejtsük el, hogy ezek már-már klasszikusnak számító epizódok, és eddig még senki nem perlekedett az említett jelenetek miatt.

A Boomerang csatorna mindenesetre már kivágta az ominózus részeket, és nem kis munkát vállalt magára a későbbiekben sem: megígérte ugyanis, hogy átnézi egész archívumát, és felkutatja az olyan jeleneteket, amelyek dohányzásra buzdíthatják a gyerekeket. A csatorna egyébként kifejezetten klasszikus rajzfilmeket vetít a nap huszonnégy órájában, így olyan remekek lesznek megnyirbálva, mint a Flintstone család vagy a Jetsons.