Királyi családdal indul valóságshow

Vágólapra másolva!
A BBC új realityt forgat, melynek főszereplője nem más, mint II. Erzsébet királynő és díszes családja.
Vágólapra másolva!

A Monarchy címet kapott műsor a királynő napi életét követi nyomon - a készítők szerint az emberek szeretnék tudni, hogy mivel telnek egy uralkodó mindennapjai, és úgy tűnik, nem gondolja ezt másként maga II. Erzsébet sem. A producer, Andy Goodsir szerint "ez egy példa nélkül álló lehetőség arra, hogy testközelből lássuk, uralkodónk miként teszi a kötelességét".

Igazából volt már erre is példa, sőt, közvetlen előzmény is: 2005-ben mutatták be ugyanis a Queen's Castle című dokumentumfilmet, amely szintén a királyi család mindennapjaiba engedett betekintést a nézőknek. Épp csak a koncepció volt más: a tavaly forgatott film inkább a kastélyban dolgozó személyzetre helyezte a hangsúlyt, többnyire azt vizsgálva, hogy nekik mi a dolguk jeles események (például Károly herceg és Camilla házassága) idején.

A mostani produkcióban kifejezetten a királynő válik főszereplővé, de természetesen megjelenik a filmben férje, Fülöp és fia, Károly is - és persze unokái, William és Harry sem maradnak távol. Ennek ellenére a reality nem annyira a családi életre, mint inkább a hivatali teendők bemutatására összpontosít, hiszen a családról úgyis tudunk már eleget, arról pedig vajmi kevés elképzelésünk van, hogyan is telik a királynő munkanapja. A film, a tervek szerint, jövő nyáron kerül adásba.