Nacsa is lehet az új Szulák

Vágólapra másolva!
Szülési szabadsága miatt egy időre biztosan távozik a képernyőről Szulák Andrea: műsorait a híresztelések szerint Liptai Claudia, illetve Nacsa Olivér veszik át, a TV2 azonban nem erősítette meg a váltótársak személyét.
Vágólapra másolva!

Egyesek szerint Szulák Andrea a szülés után sem szeretne visszatérni a televíziózáshoz, más források (például a Blikk) pedig azt állítják, hogy az MTV-hez igazolna át - a TV2-nek ezért nem csak átmeneti helyettesítőket kellene keresnie, hanem olyan embereket, akik szükség esetén tartósan is tudnák pótolni Szulákot. Így a hétfő esti beszélgetős műsort a hasonlóan karakteres Liptai Claudia venné át, a művésznő másik műsorát, az Activity-t pedig a kellőképp vicces Nacsa Olivér kapná meg - legalábbis ezt "derítette ki" a Színes Bulvár Lap.

A TV2 azonban hivatalosan egyik információt sem erősítette meg, sőt a csatorna PR- és marketingvezetőjétől, Lóránt Gergelytől azt is megtudtuk, hogy nem csak a majdani műsorvezetők személyéről, de még a műsorok további sorsáról sem született döntés.

Maga Nacsa is csak "folyosói pletykák" szintjén hallott a dologról, mindenesetre, saját bevallása szerint szívesen venné, ha rábíznák a vetélkedő vezetését, mert játékosként már többször szerepelt a show-ban, és mindig nagyon élvezte. Ezek szerint a Banánhéj végével csatornafüggetlenné vált humorista szíve mégiscsak a TV2 felé húz, hiszen szerepel a csatorna nagyszabású új show-jában, a Sztárok a jégen című műsorban is. Nacsától egyébként a játékos vetélkedők vezetése sem áll távol, hiszen már a Csaó Darwin!-ban is ő vette át a mikrofont Bochkor Gábortól.