A valótlanság valósága

Nemrégiben röppent fel a hír, hogy a Beckham házaspár perrel fenyegetőzik egy áldokumentumfilm miatt, amely rossz színben tünteti fel őket. A focistáról és nejéről, Amerikába költözésük kapcsán, egyre többet lehet hallani - ez viszont nem mondható el az áldokumentumfilm műfajáról, amelynek egykor pedig nagy divatja volt a magyar tévések, filmesek körében is. Vannak pedig bőven olyan esetek, amikor a Kész átverés-t a néző is komolyan veszi.

Ugyanez a titka az áldokumentumfilmeknek is, amelyek a dokumentumfilmeknél megszokott eszközökkel (szakértők bevonásával, szemtanúk nyilatkozataival, esetleg archív felvételek bemutatásával) ejtik csapdába a nézőt. A különbség csak annyi, hogy jobb esetben nem a nézők puszta átverése a cél, hanem ennek éppen ellenkezője: a felelősséggel készített áldokumentumfilm ugyanis leginkább arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne higgyünk el minden marhaságot, amit a média elénk rak. Nem lehet véletlen, hogy ez a műfaj a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján jelent meg, akkortájt, amikorra a technika már eljutott odáig, hogy vizuálisan is képes volt sok mindent elhitetni az emberekkel, az internet terjedésével pedig kezdett ellenőrizhetetlenné válni az információk forrása.

A műfaj talán első, azóta már klasszikussá vált darabját, az Olajfalók-at 1988-ban készítette el Jan Sverák, aki alig tíz évvel később az Oscar-díjat is megkapta, Kolja című filmjéért. Az alapsztori szerint, egy cseh bányavidéken olyan állatfajt fedeznek fel, amely, a környezethez jól alkalmazkodva, olajtócsákban él, és oxigén helyett kipufogógázt lélegez be - természetesen ipari szénhidrogénekkel is táplálkozik, így az elhatalmasodó környezetszennyezésre is remek megoldás lehet, ha szélesebb körben elszaporítják a kis állatkákat. A megfelelő tálalásnak köszönhetően a nézők többsége az evolúció logikus elágazásaként tekintett az új fajra, csak a témában valamivel jártasabbak kezdtek el azon gondolkodni, hogy valójában mennyi időbe telne egy ilyen, új típusú légző- és emésztőrendszer kialakulása, amely a filmben ráadásul egyből az emlősök szintjén jelenik meg.

A művet a Magyar Televízióban is bemutatták 1990 tájékán: ezután két hétig állítólag még sok járművön és étteremben lehetett hallani, amint okos emberek hangosan beszélgetnek a Pacurofagus oxitoxicusról, latin nevén emlegetve az olajfaló állatot. A készítők/szerkesztők ugyanis nagyon cselesen oldották meg a leleplezést: első alkalommal csak magát a filmet vetítették le, amely tényként mutatta be a jelenséget - hagyták, hogy az új faj megjelenése beszédtémává váljon, és nézők sokasága telefonáljon a tévébe, akik mind az olajfalók segítségével szerettek volna megszabadulni háztartási hulladékuktól. Az első adás után körülbelül két héttel aztán még egyszer leadták a filmet (hátha valaki lemaradt róla), csakhogy a végén most már "bemutatkozott" az igazi főszereplő, egy ügyesen elkészített gumibáb is. A készítők még bevonták pár forgatási trükkbe a nézőket, majd néhány valódi szakértő is nyilatkozott az ügyben - az egyszeri néző pedig ott maradt, leesett állal a nappaliban.