Rendőr, akin röhögünk

2007.05.02. 10:15

Újabb dilis detektívek bukkantak fel a TV2-n, így számoljunk le végre a sztereotípiákkal, miszerint egy nyomozónak csakis Sherlock Holmes kimértségével, Kojak fineszességével vagy Gil Grissom és helyszínelőinek vérprofizmusával kell rendelkeznie ahhoz, hogy sikeresen göngyölítsen fel egy-egy rettentő bűnesetet és dugja rács mögé az odavalókat. Ez mind tévhit, hiszen a jelen bűnözői sokkal inkább retteghetnek azoktól, akik első (és második és harmadik) látásra sem tűnnek különösebben nagy lángelmének, sem olyannak, akiktől a lumpenelemeknek tartaniuk kéne. A habókos nyomozóknak, a statisztikák szerint is jobb az átlaguk, mint a magukat profinak tartóknak.

Sokan azt hihették eddig, hogy a TV2 nagysikerű nyomozós sorozatának, a Monk - A flúgos nyomozó-nak a főhőse, Adrian Monk a legdefektesebb detektív, de itt az ideje, hogy rácáfoljunk a Monk-hívőkre, hiszen a TV2 rátette a kezét az elméleti testvérsorozatának tartott Psych-ra és, hogy meghittebb legyen az összhang a két széria között, ezért egy "Dilis detektívek" magyarázó alcímet is biggyesztettek mögé.

Ha flúgos nyomozókat akarunk keresni, akkor nem elég a jelenben kutakodnunk, hiszen már az irodalomban is találkozhattunk jó párral, elég csak az egyik legismertebbet, Maurice Leblanc Arsene Lupinjét megemlíteni, aki főleg azért nem vette komolyan a detektívmunkát, mert maga is a másik oldalon állt, hiszen betörő volt. Idehaza az egyik legismertebb és legelismertebb szórakozott professzori tulajdonságokkal ellátott nyomozó természetesen Columbo volt, akinek még mindig és valószínűleg mindörökre homály fedi valódi keresztnevét, bár az a hír járja, hogy Frank volt.

Columbo először 1968-ban húzta magára a ballonkabátot, az NBC Prescription: Murder (Gyilkosság receptre) című krimijében, majd három évvel később már az ebből kinőtt sorozatban láthattuk őt. A műsor hamar siker lett, a nyomozót játszó Peter Falk pedig már az első évadban nyújtott alakításáért megkapta az Emmy-díjat.

A Columbo népszerűségét, illetve a műfajban hajdan elért magas presztízsét azonban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kezdetben olyan neves rendezők is készítettek hozzá egy-egy epizódot, mint Steven Spielberg vagy A bárányok hallgatnak-ot jegyző Jonathan Demme. Emellett a sorozatban feltűnő "gyilkosok" névsora is igen tetszetős: a filmesek közül például John Cassavettest, Leslie Nielsent, Martin Landaut vagy Faye Dunawayt is lebuktatta a hadnagy, de egyszer még a legendás énekest, Johnny Cash-t is sikerült nyakon csípnie.

Columbo egy jelenség, akinek a sikerét Peter Falk nélkül el sem lehet képzelni. Olyannyira karakterorientált volt a sorozat, hogy nem is a szokásos 42 perces formátummal, hanem a kétszer akkora, másfél órással lett nagy siker, köszönhetően természetesen a visszatérő poénoknak. Emlékezzünk csak Columbo kopott ballonjára, melynek zsebeiben mindig elveszett a ceruza, a fánk vagy a legfrissebb bizonyíték. De ott volt a lerobbant francia kocsi, a hadnagy ósdi Peugeot-ja, illetve a semmire sem jó, Kutya nevű basset hound kutyája és persze minden rajongó kedvenc visszatérő jelenete, amikor a hadnagy visszafordul az ajtóból azzal a felkiáltással, hogy lenne még egy utolsó kérdése.

Persze nem tudni, hogy Columbónál a szórakozottság mennyire volt álca, vagy mennyire fakadt a természetéből, hiszen a amerikai nyomozós sorozatok léha operatőrei szokás szerint nem kísérték haza a jó hadnagyot szinte soha. Így arról mi, nézők már lemaradtunk, hogy vajon otthon is ballonkabátban jár-e a hadnagy és mindig nyitva felejti a hűtő ajtaját vagy átlépve a családi ház küszöbét, hirtelen tekintélyteremtőre húzza össze szemöldökét és kínos eleganciával, kimérten köszön be (ugyancsak soha sem látott) feleségének és érdeklődik a vacsora felől.

Valószínűleg a viselkedés sikerének az okát a gyanúsítottak oldaláról kell megközelíteni, hiszen a rosszfiúk elég gyakran hajlamosak elbízni magukat, ha úgy vélik, hogy gyenge ellenféllel találják magukat szembe - vagy ezt csak a tévéből tanultuk és a valóságban nem így van?. És mi lehetne leginkább a gyengeség jele, mintha az ember nyomában kajtató nyomozó mindig elfelejti, hogy mit akart kérdezni, ha rálép a cipőfűzőjére vagy, ha kényszeresen megérint minden lámpát, ami a szobában található.

Monk a TV2-n futott

Monkot minden zavarja

Az utolsóként említett tünet leginkább a kedvelt Adrian Monkra jellemző, aki mindig is pedáns és rendszerető ember volt, de miután élete nagy szerelmét, feleségét megölték egy neki szánt autóba rejtett bombával, kissé megzuhant és OCD-s vagyis különféle kényszeres viselkedési tünetek ütköztek ki rajta, aminek köszönhetően elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Adrian Monk ezért magánnyomozói praxisba fogott és eközben a rendőrségi munkát próbálja segíteni tanácsadóként, már ha mindezt bele tudja préselni az időrendjébe, hiszen amellett, hogy segédjének (inkább ápolójának) folyamatosan mellette kell lennie, még heti három alkalommal pszichiáterhez is kényszerül járni.

Míg Columbo hóbortjai általában elősegítik a nyomozást és elaltatják a tettesek éberségét, addig Monk nyavalyái elég gyakran hátráltatják az eset kiderítésének folyamatát, hiszen előfordult már, hogy öntudatlanul is a helyére rakott, illetve megigazított bizonyítékként szóba jövő tárgyakat, vagy éppenséggel a rend kedvéért az áldozat öltönyét megtisztította a rájuk ragadt idegen hajszálaktól. Sőt, volt, hogy fóbiáinak köszönhetően nem tudott egy gyanúsított után eredni, mert az esetleg túl magasra mászott.

Persze még Adrian Monk is teljesen normális embernek tűnhet, ha megnézzük a sorozatban olykor-olykor feltűnő testvérét, Ambrose Monkot, aki foglalkozása szerint használati útmutatókat ír mindenféle szerkezethez, háztartási géphez, szerszámokhoz, csak éppen a legutóbbi három-négy évtizedben nem hagyta el a házat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK