Mindenki bújócskát játszik

Vágólapra másolva!
Új, számítógépes animációra erősen támaszkodó sorozat indul augusztus 8-án délután hattól az AXN-en, itt az Afterworld.
Vágólapra másolva!

Augusztus 8-án délután hattól vetíti az AXN az Afterworld című scifi-sorozatot, mely főképp Brent V. Friedman író és Michael DeCourcey filmes munkája. Az első kockák 2007 februárjában bukkantak fel a YouTube-on és a Bud.tv-n, az apokaliptikus hangulatú, kissé borongós széria pedig hamar szert tett egy erős rajongói bázisra.

A videojátékok, az anime, a képregényes világából áll össze a kép, mely scifi-híveknek okozhat főképp kellemes perceket. Russell Shoemaker áll a középpontban, ő egy New York-i hotelszobában ébred, majd megrökönyödve tapasztalja, hogy nemhogy a liftek nem járnak és az amúgy igen forgalmas szálloda recepcióján sincs senki, de az utcán is áll minden, miközben nincs élőlény a környéken.

Forrás: [origo]

Valamilyen rejtélyes esemény folytán az emberi élet szinte teljesen eltűnik a földről, alig pármaroknyi túlélő marad: ez az alapszituáció, ebből pedig nagyon sok mindent ki lehet hozni (Mad Max, Jericho és társaik). A reklámszakember pedig elindul gyalogosan haza, Seattle-be, hátha életben találja családját.

A sorozat minden hétköznap délután hattól látható az AXN-en. Bővebben itt.