Bántalmazás miatt a barátnője jelentette fel az egykori gyereksztárt

Vágólapra másolva!
A Már megint Malcolm egykori főszereplője állítólag öngyilkos akart lenni, majd inkább megverte a barátnőjét.
Vágólapra másolva!

A nálunk a Comedy Centralon látható Már megint Malcolm okostojása, a címszereplőt játszó Frankie Muniz kis híján a rendőrségen kötött ki február 11-én éjszaka - tudósít a TMZ. A lap szerint az egykori gyerekszínészt a barátnője jelentette fel egy veszekedés után, amelynek közepén Muniz állítólag azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát, miközben egy pisztolyt nyomott a saját fejéhez. A lány ekkor még az egyik barátját hívta, hogy vigye be a színészt a kórházba.

Muniz nem sokkal később hazatért, és ezúttal a barátnőjét bántalmazta, legalábbis a lány szerint. A kiérkező rendőrök nem találtak a nőn külsérelmi nyomokat, a pisztolyt viszont - amelyre a színész azt mondta, nincs is megtöltve - töltve találták, és elkobozták. Muniz, illetve szóvivője azt állítja, esze ágában sem volt megverni a barátnőjét, hisz "túlságosan is szereti, ő az a nő, akit el akar venni feleségül".