Sheen botrányai miatt nem indul az Emmyn a Két pasi - meg egy kicsi

Vágólapra másolva!
A Két pasi - meg egy kicsi alkotói úgy döntöttek, a sorozatot övező botrányok miatt idén nem szállnak harcba az Emmy-díjért.
Vágólapra másolva!

A korábbi főszereplő, Charlie Sheen botrányai és a széria visszás alakulása után a Két pasi - meg egy kicsi producerei úgy döntöttek, nem jelölik sorozatukat Emmy-díjra a legjobb vígjátéksorozatok kategóriájában - mint a Deadline Hollywoodnak elmondták, egyszerűen úgy érezték, nem lenne ildomos. A nevezési határidőig természetesen Charlie Sheen nevét sem adták le - a többi szereplőről egyelőre nincs hír, a jelöltek listáját július 14-én hozzák nyilvánosságra.

cbs

A Két pasi - meg egy kicsi egyébként már tavaly és tavalyelőtt sem fért be az Emmyért versengő vígjátéksorozatok közé, 2006-tól 2008-ig viszont mindhárom évben versenyben volt. Más kategóriákban az ezt követő években is indult, 2009-ben az Alant alakító Jon Cryer meg is nyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat.