Újra forog Rudolf Péter sorozata

Vágólapra másolva!
Egy hét nyári szünet után augusztus végén folytatódik a Kossuthkifli című tévésorozat forgatása.
Vágólapra másolva!

Az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó, mintegy száz színészt felvonultató hatrészes kosztümös széria 2014-ben kerül majd az MTVA képernyőjére Rudolf Péter rendezésében. Várhatóan októberben fejeződik be a Kossuthkilfi forgatása.

Július eleje óta eddig 38 napot dolgozott végig a Kossuthkifli stábja és szereplőgárdája: a legtöbb jelenetet a Szentendrei Skanzenben vették fel, de jártak Iszkaszentgyörgyön és Fóton is. A sorozat teljes hossza 312 perc, így gyakorlatilag három nagyjátékfilmnyi anyagot forgatnak le.

Kossuthkifli, Trokán Nóra Forrás: MTVA

Az Estrillát játszó Trokán Nóra nagyon élvezi, hogy „nem múlik el nap röhögőgörcs nélkül". Az apját megformáló Haumann Péter érzi magát, mint annak idején, a régi, nagy filmezések alatt - majd elmondja, hogy miután nem sorban veszik fel a jeleneteket, nagyon oda kell figyelni arra, hogy mikor milyen hosszú a borosta az arcán. A Batykó nevű postakocsist alakító Kálloy Molnár Péter számára gyermekkori vágyai váltak valóra: "Fantasztikus élmény egy igazi kosztümös, lovas, lövöldözős kalandfilmben dolgozni."

Rudolf Péter rendező és Haumann Péter Forrás: MTVA