Ordibálós párbajon nyert Charlotte a VV6-ban

2014.03.02. 22:06

A Való Világ harmadik párbaján két nő csapott össze, egymás szavába vágva ordibáltak egy sort, majd kiderült, hogy a nézőnek érdekesebb, ha a kihívó Charlotte megy vissza a villába. Dorka kiesett, Zsolt benn gyászol.

A stúdióba érve Charlotte-ot megrohamozta barátja, a villa korábbi udvari bolondja, a változatlanul idétlenül öltözködő Simon, a lány pedig kivételesen elszántnak, aktívnak mutatkozott, többhetes passzivitás után. Dorka jött utána, ő elmondta, hogy zárkózott típusnak tartja magát, és arra kérte a nézőket, hogy szavazzák vissza, hogy megmutassa valódi arcát. A szócsata hamar elkezdődött, az idegesítő nevetésű szőke szerint ellenfele álszent és képmutató, a barna lány pedig arról elmélkedett, hogy illett volna az álarcokat ledobni már az elején.

A meglehetősen színvonaltalan vádaskodás és ordibálás később is folytatódott, felmerült a kérdés, Charlotte miért vonult vissza kettesben minden idők egyik legsötétebb villalakójával, a jóformán csak meztelenül mutatkozó Ádámmal, akinek kizárólag a párzás körül járnak a gondolatai. Teo - szegény, nem a szavak embere, ráadásul ki sem nyitja a száját beszéd közben – próbálta védeni Charlotte-ot egy monológgal, de egy perc alatt teljesen kikészült, így Lilu egy pohár vizet kért a számára. Viki sokkal összeszedettebben mondta a kortesbeszédet.

VV6Forrás: RTL II

„Ha izgalomra, taktikára, intrikára vágynak, engem szavazzanak vissza, én megnyerni akarom a játékot" – rikkantotta Charlotte, Dorka pedig vidéki, egyszerű, falusi lányként definiálta magát, egy virágszálnak, akinek idő kell, hogy kinyíljon. Az élő adás végén azonban kiderült, hogy erre már nem lesz esély a VV6-ban, mert 58-42 arányban Charlotte nyert.

„Reménykedtem benne, hogy az én értékrendemre szükség van a villában, nem így lett. Én Zsoltot mindenképp megvárom kinn. Nagyon aggódom miatta, szeretném, ha nem omolna össze, én szurkolni fogok neki" – kommentálta az eseményeket a szőke lány, benn pedig már bőszen ünnepelte négy lakótárs a visszatérő Charlotte-ot. Zsolt a kiskert másik végében, leghátul ácsorogott az ajtónyitáskor, láthatóan fel volt rá készülve, hogy nem párja tér vissza a játékba.