Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A TV2 számíthat Az ének iskolájára

Ördög Nóra Az ének iskolája
Vágólapra másolva!
Az ének iskolája harmadik szezonja szépen debütált, a 14. hét második legnézettebb műsora lett a Barátok közt után. Vasárnap este jól teljesített tehát a TV2, húsvéthétfőn este viszont már az RTL Klubot nézték nagyobb arányban, főleg Bruce Willis miatt.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Az ünnepi hétvégén elindult a TV2-n Az ének iskolája harmadik etapja, amire a teljes lakosságból 1 millió 193 ezren voltak kíváncsiak, a műsor ezzel a hét második legnézettebb produkciójává vált – az "igazgatónő", Ördög Nóra emiatt megy felfelé a Médialiftben. Vele tart Bruce Willis is, aki a Red 2-vel megnyerte az RTL Klubnak a hétfő estét, 23 százalékos közönségarányt hozott. Pachmann Péter viszont piros nyilat kapott, miután a Tények vasárnap és hétfőn is elmaradt az RTL Híradó-tól, 5,9, illetve 6,5 százalékponttal.

Mutatjuk a 14. hét húsz legnézettebb műsorát, ebben a húsvéthétfői eredmények értelemszerűen nincsenek benne – a Red 2 például ezért nem került fel a listára. Minden műsor a legnépszerűbb adásával szerepel, ez alapján a hetet a Barátok közt szerdai epizódja nyerte, majd Az ének iskolája következik. Az élen nincs túl nagy meglepetés, az egész listát tekintve viszont érdekes, hogy csak az RTL Klubtól és a TV2-től vannak rajta műsorok, a közmédián ezúttal nem ment olyan program, ami nagyon megmozgatta volna a nézőket.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább a legmagasabb közönségarányt elért csatornákat láthatja: az RTL Klub 0,3 százalékponttal nyerte a hetet a TV2 előtt. A dobogóra felfért még a Duna TV, nyomában a Coollal és a Film+-szal, amelytől hajszállal maradt csak le az ATV.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az alábbi grafikon a vasárnap esti közönségarány alakulását mutatja, jól látszik a Tények hátránya és Az ének iskolája elsősége is. Az énekes tehetséggondozó után a nézők már nagy arányban elkapcsoltak a TV2-ről, a Duna TV-n pedig a Magyarország, szeretlek! után figyelhető meg egy nagyobb zuhanás.

Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Húsvéthétfőn az RTL Klub Híradó-ja és a Red 2 hozta a legmagasabb esti közönségarányt, 24, illetve 23 százalékot, amivel az RTL egyértelműen vitte az estét – a TV2 az est második felében már a Duna TV-vel, a Coollal és a Film+-szal viaskodott. A nemzeti főadó ünnepi programjából este az egykori pápáról szóló dokumentumfilm, a II. János Pál – A fehér ruhás vándor érdekelte a legkevésbé a nézőket, az éppen tévézőknek csupán 3,2 százaléka figyelte.

Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről