Készül az előzménysorozat az Elrabolva című akciófilmhez, a tévéből tudhatjuk meg, hogy Bryan Mills miként vált azzá a karakterré, akinek megismertük.

Az NBC egyből – a pilot bekérése nélkül – sorozatot rendelt az Elrabolva című 2008-as akciófilmből, amely az ötvenes, hatvanas éveire akciósztárrá tette Liam Neesont.

A filmnek két folytatása is készült,

a széria viszont azt mutatja be, hogy a Neeson által alakított Bryan Mills miként vált azzá a figurává, akinek megismertük.

Liam Neeson az Elrabolva című filmbenForrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

A Deadline úgy tudja, a készülő sorozatban Millsnek még nincs felesége és gyereke, ami viszont érdekes, hogy a történet ugyanúgy napjainkban fog játszódni, nem pedig évtizedekkel ezelőtt. A főszerepet így nyilván nem Neeson fogja alakítani, az eredeti film író-producere, Luc Besson viszont a mostani verzióban is közreműködik.

Az előzetes információk szerint

a sorozatban sokszor visszautalnak majd a filmekre,

Mills szállóigévé vált mondásai közül is több el fog hangzani.