Korábban nyers és harsány volt, ma már higgadt mosollyal is el tud küldeni valakit úgy a francba, hogy észre se veszi. De nem csak ebben változott. Tizenhat éves korában került be a média világába, sokat bántották, anyagi gondokkal küzdött, félreismerték az emberek. Ma már a helyén érzi magát, és nem akar elköteleződni sem tévécsatornák, sem politikai pártok mellett – mint mondja, mindenben szabadelvűen gondolkodik. Tóth Gabi még mindig vágyik az Eurovízióra, ha pedig stabil lábakon áll itthon, szívesen építené tovább a karrierjét külföldön. 

  • Sok tévéműsor csak arra jó, hogy az ember ne kopjon ki a köztudatból.
  • Most érett meg arra, hogy mély üzeneteket közvetítsen.
  • A művészeknek adniuk kell magukból a közönségnek, fel kell vállalniuk döntéseket, gondolatokat.
  • Megtanulta, hogy nyugodtabb kommunikációval többet el lehet érni, mint feszülten.
  • A csatornaváltásból nem csinál kérdést.
  • Biztos benne, hogy ha kijutna az Eurovízióra, valaki felfedezné.

Nagyjából a Sztárban sztár felénél járunk, elégedett vagy az eddigi teljesítményeddel?

Maximálisan elégedett vagyok, azt gondolom, hogy az eddig kapott karaktereket mind meg tudtam formálni mind a színpadi előadás szintjén, mind a személy visszaadásában. Nagyon szerettem a Britney Spears-produkciót, az nagyon jól sikerült, pedig elég nehéz volt a feladat. Komoly volt a koreográfia, amellett, hogy egy olyan énekhangot kellett visszaadnom, ami elég távol áll az enyémtől. Nyávogósra kellett venni a figurát, ami nekem nem igazán megy. Kovács Kati dala nagyon meghatározó dolog volt számomra, és nem volt könnyű egy helyben állva, a kezemet sem mozdítva előadni ugyanúgy, ahogy ő tette 1966-ban. Mindből tanultam, Bruno Mars miatt például meg kellett tanulnom dobolni. Mindegyikben volt valami olyan különlegesség, amit különben nem hiszem, hogy valaha kipróbáltam volna. 

Elég fáradtnak tűnsz. Ennyire sűrű és pörgős ez az időszak?

Eléggé kimerült vagyok, főleg ma. Reggel fél hétkor keltem, aztán vendég voltam a rádióban, azóta már volt énekpróba, énekeltünk fel dalokat, most interjúzunk, aztán kisfilmet forgatunk. Ez már a hatodik hét, kezdem érezni, hogy fáradok.

Most csak a műsorra koncentrál, nem sok ideje jut másraFotó: Marton Szilvia - Origo

Most nincs is időd a saját dalokkal, fellépésekkel foglalkozni?

A saját dolgaim most teljesen félre vannak téve, minden időmet és energiámat leköti a műsor. Nyilván egy-két kisebb klubkoncert van, de a Sztárban sztár most épp elég ahhoz, hogy kimaxolja, lefárassza az embert. Főleg azért ilyen rázós, mert nekünk még jobban kell koncentrálni arra, hogy profi teljesítményt nyújtsunk. Az ismert énekeseknek kell hozniuk egy olyan szintet és színvonalat, amivel másabbak vagyunk, mint egy átlagos tehetségkutatós énekes. Tőlünk többet várnak.

Motivált ez abban, hogy igent mondtál? Meg akartad mutatni magad énekesnőként?

Én önmagában nagyon szeretek átalakulni, és a műsort is régóta követtem, ezért vágytam rá, hogy itt lehessek. A legfontosabb az volt, hogy énekesnőként bizonyíthassak ekkora közönség előtt. Végre egy énekes-zenés műsorba kaptam meghívást, amire egy énekes nem nagyon mond nemet. Több olyan szereplés után, ami igazán csak arra volt jó, hogy az ember ne kopjon ki a köztudatból, most a produktum kap kiemelt szerepet. Fény derülhet arra, hogy nem csak szépeket mondó, vicces lány vagyok, hanem tudok is valamit.

Mit gondolsz, sikerült ezt elérned?

Meglepő, hogy szinte csak pozitív dolgokat írtak rólam a szerepléssel kapcsolatban. Tizenegy évet vártam rá, hogy olyan pillanatot tudjak átadni a közönségnek, mint amit a Kovács Kati dallal sikerült. Mert nekem ez korábban valahogy nem jött össze. A Megasztár alatt túl fiatal voltam, nem voltam megérve arra, hogy ilyen mélységű üzeneteket közvetítsek, utána meg nem volt lehetőségem. Most eljött az idő, és nagyon elégedett vagyok. 

Általánosságban is elmondható, hogy elégedett vagy magaddal, az életeddel? 

Nagyon büszke vagyok arra, amit egyedül elértem tizenhat éves koromtól kezdve. És mindezt anyagi támogatás és hátszél nélkül, mert nekem ilyesmi nem jutott onnan, ahonnan jöttem. Voltak komoly pénzügyi gondok, lelki hullámvölgyek és bántások.  De hiszek abban, hogy a testvéremmel együtt jó példák tudunk lenni azoknak, akik küzdenek a céljaikért. Azért is beszélek ilyen őszintén a dolgaimról, mert szeretném, ha látnák, hogy mint ahogy mi egyszerű, civil, vidéki emberként eljutottunk oda, ahova vágytunk, nekik is sikerülhet. Mindent meg lehet valósítani. Lehet, hogy ez sablonosnak és nyálasnak hangzik, de mi is példa vagyunk rá, van valóságtartalma. 

Büszke rá, hogy hátszél és anyagi támogatás nélkül jutott el idáigFotó: Marton Szilvia - Origo

Amikor az Összezárva Friderikusszal vendége voltál, sokat meséltél azokról a nehéz időkről, amikor ételre sem volt mindig pénz. Nem féltél ennyire megnyílni?

Ott én tényleg mindent elmondtam, és azóta sem bántam meg. Azt hiszem, sokkal jobban jöttem ki belőle, mint minden más vendég. Azzal, hogy elkezdesz taktikázni és ferdíteni, magadat is becsapod. Friderikusz roppant intelligens ember, akinek olyan radarjai vannak, hogy egyszerűen mindent kiszed belőled. Annak sokkal több buktatója van, ha valaki nem mond igazat. Én már az első perctől úgy álltam ehhez az egészhez, hogy most nem lesz tabu, nem lesz titkolózás. Végre volt lehetőségem arra, hogy minden elferdített bulvárcikket és minden fals képet keretbe helyezzek. Csak pozitív visszajelzést kaptam, úgy látszik, az őszinteség utat tört magának.

Lehet nagyon diplomatikusnak lenni, és vannak is olyan élethelyzetek, amikor kell, de mi nem vagyunk politikusok vagy üzletemberek, hogy csak így kommunikáljunk. A művészembereknek ez nem fér bele, nekünk adnunk kell magunkból, és fel kell vállalnunk a döntéseket, gondolatokat. Ha bárki megkérdezi, milyen vagyok, honnan jöttem, mit gondolok, azt tudom mondani, hogy nézd meg ezt az adást, mert ebben minden benne van.

Mennyire foglalkoztat, hogy mások mit gondolnak rólad?

Próbálok nem erre koncentrálni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bántanak a hazugságok. Sok negatív véleménnyel találkozom, de a rossz szájízű cikkek kilencvenöt százalékát a szüleimtől és a nagymamámtól tudom meg. Nyilván bánt, és miattuk bánt, mert csodálkoznak, hogy már megint mit írnak rólad, kislányom. Nem vagyok tévé előtt ülő típus, ha olvasok, akkor is inkább regényeket vagy filozófiai könyveket, kerülöm a többi platformot. Azért foglalkoztat egyébként, hogy mit gondolnak rólam az emberek, mert  előfordult olyan, hogy azért nem hívott meg egy szervező egy fellépésre, mert valami hülyeséget olvasott rólam.  Ez nekem egyrészt anyagi veszteség, másrészt ráébreszt, hogy az emberek szemében nem az a lány vagyok, aki a valóságban.

Úgy érzed, ennyire negatív képet festettek rólad?

Igen, nagyon sokáig igen.

Fejtegetted az okokat?

Nyilvánvaló volt. Tisztában voltam és vagyok azzal, hogy az őszinteség a legnagyobb támadási felület. Ha mindenre diplomatikus választ adtam volna, és mindenkivel kedvesen elbeszélgetek, akkor nincs fogás, nem tudnak miből kicsavarni. Én felvállaltam, hogy önérzetes, őszinte lány vagyok, nagy igazságérzettel. Sokat lehetett rajtam csámcsogni, nem épp a pozitív oldaláról fogták meg a rólam szóló híreket. De most azt kell mondanom, javulni látszik a helyzet. Az elmúlt egy-két évben változott a kép, egyre több a pozitívum.

Mitől múlt el? Te változtál meg?

Talán rájöttek, hogy hiába az egész, nem változik tőle semmi, nem leszek se rosszabb, se jobb fej. A kommunikációm sokat változott. Régebben a stílusom, amiben nyilatkoztam, elég harsány és nyers volt, simán elküldtem valakit a francba, ha nem tetszett valami. Ma már higgadtan, mosolygós arccal is meg tudom tenni ugyanezt, szinte észrevehetetlenül.

Úgy érzi, az elmúlt egy-két évben változott a róla kialakult képFotó: Marton Szilvia - Origo

Tudatosan változtattál?

Gyerekek vagyunk, a gyerekekben pedig ott a lázadó önérzetesség. Sose voltam higgadt típus, az egész családom ilyen. Nem azt mondom, hogy idegbetegek vagyunk, csak kicsit túl vagyunk pörögve a kelleténél. Ahogy nő be a fejünk lágya, már nem feltétlenül akarunk tombolni. Tapasztalunk, és rájövünk, hogy sokszor a hallgatással jobban jártuk volna. Finomabb, nyugodtabb kommunikációval többet el lehet érni, mint feszülten. Tudatos dolog ez bennem, de erre szerintem mindenki rájön, amikor felnőtté válik.

De azért van olyan, amivel ki lehet hozni a sodrodból?

Az erőszakossággal és az emberi butasággal. Ez a kettő kiborít. Roppant idegesítő tud lenni, mikor a vaknak a színeket akarod elmagyarázni.

A testvéred és közted ma már nyoma sincs az egykori konfliktusnak? Milyen a viszonyotok?

Nem rajtunk múlt, a menedzserek kavartak be, de rég volt, nem foglalkozunk vele. Minden rendben van, tök jó a viszonyunk. Támogatjuk egymást, van közös esténk és büszkék vagyunk egymásra. A napokban jelent meg a könyve, aminek azért is örülök annyira, mert vége ő is keretbe tudta rendezni a dolgait, megtalálta azt a fórumot, ahol elmondhatja, ki ő valójában. Sokat bántották a súlya miatt egy olyan országban, aminek a jelentős százaléka elhízott. Mintha ő lenne az egyedüli, aki nem szálkás. Bántották őt is, engem is, de most jól vagyunk, külön és együtt is.

Nem idegesít a kérdés, hogy mi van veletek?

Dehogynem, csak már megszoktam. Rengeteg kérdés van, ami idegesít már. Általában mindenki ugyanazt kérdezi tőlem, mit szólok ehhez, hogy történt az, mi van a párommal, miért vagyok ilyen vagy olyan. Unalmasak már, de nyolcvanezerszer is elmondom, ha ez érdekli az embereket. Most viszont tök jó, hogy másról is elmondhatom, amit érzek, gondolok.

Hogy fogadtak a TV2-nél? Milyen volt a visszatérés?

A Megasztár óta sok minden változott, de volt azért jó néhány ismerős arc. Azt szeretem a mostani csapatban, hogy minden tagja fontos, mindenki munkáját megbecsülik. A kellékesnek és annak a takarítónak is jár a tisztelet, akinek az a dolga, hogy a színpadot megtisztítsa a lábnyomoktól. Csapatmunka van, ami úgy tud csak kialakulni, ha mindenki alázattal közeledik a másikhoz. A csatornaváltásból én egyébként nem csinálok kérdést, ahol van szimpatikus lehetőség, oda megyek – nem érzem azt, hogy bárhol is el kellene köteleződni. 

Szereti a TV2 csapatát, jó volt közéjük visszatérniFotó: Marton Szilvia - Origo

Pénzkérdés is, hogy épp melyik csatornán, melyik műsorban látunk?

Nyilván, hisz pénzből élünk. Lehet azt mondani, hogy nem, itt a pénz egyáltalán nem számít, a legfontosabb az, hogy adhassak a közönségnek, és hogy megmutassam azt az arcomat, amit még nem láttak. Ez a sablon. Nyilván nem döntő szempont az összeg, de nem lehet azt mondani, hogy nem fontos. Mikor az ember benne van egy feladatban, akkor maximálisan arra koncentrál, a produktumból hozza ki a legtöbbet. De ha vége a műsornak, és megérkezik egy-két hónap múlva a fizetés, akkor nyilván boldog is vagy, hogy jól érezted magad, alkottál, és ezzel kerestél. 

Közszereplőként mennyire tartod fontosnak, hogy politikai kérdésekben vagy társadalmi problémák véleményezésében helyet foglalj? 

Ahogy elmondtam, hogy nem akarom lekötni magam egyetlen csatornához, úgy igaz ez a politikára is. Nem kell hosszú távon elköteleződni. Nem gondolom, hogy egy művészembernek, egy zenésznek vagy egy előadóművésznek bármilyenfajta politikai, társadalmi vagy identitásbeli dologhoz kapcsolódnia kellene.  Sokan elkötelezték magukat, és nem jöttek ki jól belőle. Legyen szó migránsügyről vagy bármelyik politikai pártról, próbálok ezekben a témákban is teljesen szabadelvűen gondolkodni. Én azzal foglalkozom, hogy az adott helyzetben hogyan tudok az embereknek menedéket nyújtani, vagy valami pozitívumot átadni a műsorokkal, dalokkal, koncertekkel. 

Az új dalod, a Szabad akarat is ezért készült?

Fel akartam kicsit nyitni az emberek szemét. Fontosnak találom, hogy ne veszítsük el a saját véleményünket és azt a biztonságot és bizalmat, amit magunkban érzünk. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy mindenki próbálja megfogni, amije van, jó erősen szorítsa meg, és ne engedje, hogy más elvegye tőle. 

Mindenki egy sablonra lett húzva, olyan, mintha mindenki ugyanúgy nézne ki. Ugyanazt a ruhát, ugyanazt a sminket viselik az emberek, tucattá válunk. Engem nem érdekel a divat, nem akarom azt hinni, hogy csak az a jó, amit reklámokban látunk. Az emberi élet és lény olyan csoda, hogy muszáj nyitottsággal lennie minden felé, ami körülveszi. Nem mondhatjuk azt, hogy én csak ezt ismerem el, csak ide tartozom. Ennél sokkal nyitottabbnak kell lennünk, nem kell elzárkózni semmitől. Nem másokhoz tartozunk, hanem magunkhoz. Sokan félnek, ezért akarnak valahova és valakihez tartozni.

Ezt a szellemiséget szeretnéd közvetíteni?

Igen, azt szeretném közölni, hogy ne húzzuk be magunkat a sarokba, ne féljünk, mert nincs mitől. A félelem a legveszélyesebb és a legborzalmasabb, ami felemészti az embert, és teljesen reményvesztetté is tesz. Megfoszt a céljaidtól.

Benned nincs félelem?

Van. Nagy a nyomás, meg kell felelni, helyt kell állni. Komoly csatornán keresztül közvetítünk, és innentől kezdve nagy a teher és a felelősség. A nagy felelősség miatt pedig vannak félelmeim, de ez csak ideig-óráig tart, jól tudom kezelni. Amikor rám tör az érzés este, hogy úristen, nem tudom, képes vagyok-e rá, meg tudom-e csinálni, mit fognak ehhez szólni, hogy fogom bírni, akkor felteszem magamnak a kérdést, hogy mitől is félek? A szorongás egyenlő a nem valós félelmekkel. 

Nagy a nyomás, meg kell felelniFotó: Marton Szilvia - Origo

Pusztán gondolatokkal ki tudod magad billenteni ebből az állapotból?

Meg azzal, hogy bízom magamban, és biztonságot érzek. Ha az embernek van ideje arra, hogy kicsit csendben legyen, befelé nézzen, akkor ki tudja deríteni, hogy mi a gond, és meg is találja rá a megoldást. 

Erre van időd?

Mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy akarja, erre pedig kell szánni. Kamu duma, hogy valakinek nincs ideje magára mondjuk a munkája miatt. Van hétvége, ünnepnap, és nem kell hosszú órákat tölteni ezzel, egy kis idő is jót tesz, amit magunkkal, magunkban tudunk tölteni. Olyan pillanatok ezek, amikor nem kell foglalkozni másokkal meg az agymosással, tényleg feltöltenek. 

Szerepel még a céljaid közt az Eurovízió?

Kényes téma nálam, mert úgy vagyok vele, hogy hiába megyek, úgysem jutok ki. Nagyon fontos lenne nekem az Eurovízió, mert tudom, hogy engem valaki ott felfedezne. Ebben biztos vagyok. Ha kijutnék, akkor sikerülne. De tudom, hogy nem juthatok ki. 

Mi az akadálya? A tehetségkutatós múlt? 

Nem.

A személyiséged?

Nem-nem. Teljesen más, de bízom benne, hogy majd egyszer engem is méltónak tartanak arra, hogy kijussak. 

Más célok?

Először szeretném itthon megcsinálni a dolgaimat, aztán ha már stabil lábakon állok, akkor elmegyek külföldre. De félbehagyva nem hagynék itt semmit. Először Európában próbálnám ki magam, egy kisebb turnéra nagyon vágyom. Nyelvet szeretnék tanulni, beletanulni más kultúrákba, a mentalitásba, aztán mennék a tengerentúlra is.

Nem lenne honvágyad?

Nagyon szeretem ezt az országot, úgyhogy biztosan lenne. Ha huzamosabb ideig külföldön vagyok, akkor is szokott hiányozni minden. Attól érzem kint roppant jól magam, hogy senki nem ismer fel. Itthon nem tudok pihenni. Bár volt olyan, hogy azt hittem egy távolabbi nyaraláson, hogy nyugtom lesz, de a tengerbe is jöttek utánam magyar turisták autogramért. A legnehezebben ezt viselem a népszerűségben. Nem akartam én sztár lenni, nem vágytam arra, hogy felismerjenek és odajöjjenek hozzám.  Nehéz ezt kezelnem, mert az emberek iszonyat durvák és kritikusak is tudnak lenni, főleg ha arctalanul, kamu profilokról oszthatják az észt. 

Viszonylag kevés a negatív komment az oldaladon. Sokat kell törölni a beszólásokat? 

Nincs sok, de azért karban kell tartani. A legtöbb beszóláson csodálatosakat röhögök. Mondjuk azon fel tudtam a napokban húzni magam, hogy azt írta valaki, Kovács Kati azért nem jött el a produkciót megnézni, mert azt mondtam a kisfilmemben, hogy kicsit kövér a nyaka. Ilyenkor mit mondasz? Népszerű volt ez a téma, pedig egyáltalán nem elvárás az előadóktól, hogy ott legyenek. Lovasi András sem jött el, ez az adott személy döntése, amit mindenkinek úgy kéne tiszteletben tartani, ahogy én is teszem. 

Nagyon durvák és kritikusak tudnak lenni az emberekFotó: Marton Szilvia - Origo

Az X-faktoros fiúkkal tartod a kapcsolatot, maradtál a mentoruk a műsor után is?

A Tha Shudras karrierjét egyengetem, de nem azért, mert időközben a párom lett Tibi, hanem azért, mert nekik már a műsor ideje alatt is volt kialakult elképzelésük. Megvan a célközönség, a stílus, írják a szövegeket és a zenét, maguk veszik fel a számaikat, nagyon büszke vagyok rájuk. Multifunkcionális srácok, nagyon becsülöm őket. A többiekről is tudok, ha bármi gondjuk, kérdésük van, rögtön ott vagyok, nem engedtem el a kezüket. Azt hiszem, nekik ez most egy tanulóidőszak, meg kell tapasztalniuk, hogy milyen végighaknizni az országot, milyenek a szervezők, milyen a közönség. Utána levonják a következtetéseket, és tanulnak, mennek tovább. Nem tűntek el, sok felkérésük van.

A haknizást már teljesen mellőzöd?

Jó ideje nem vállalok cédés fellépést, semmi haknim nincs már. Akusztikus vagy zenekaros felállással megyünk a koncertre, a közönségnek is van erre igénye. Le kellett tennem a haknizásról ahhoz, hogy bejuthassak a fesztiválos körökbe. Az underground vonalat szeretném csinálni, és a szakmában magas minőséget képviselni. A közös esténk is ilyen Verával, ami attól lesz még különlegesebb, hogy olyan atmoszférája van, mintha a tapolcai gyerekszobánkba engednénk be a közönséget. Boldog vagyok, hogy itt és így zenélhetek.