Íme, a legkritikusabb sztárcsemete!

Chris Pratt, Anna Faris
Vágólapra másolva!
A galaxis őrzői és a Jurassic World sztárja, Chris Pratt és Anna Faris (A házinyuszi, A diktátor) négyéves kisfia, Jack az egyik legédesebb sztárcsemete, de ha valami nem tetszik neki, azt azért nem rejti véka alá. Nézze meg a bűbájos videót!
Vágólapra másolva!

Történt ugyanis, hogy Pratt meglepte a fiúcskát egy különleges palacsintával, ami véleménye szerint tökéletes mása volt Donald kacsának. A kis Jack azonban egyáltalán nem volt lenyűgözve, hiszen szerinte a furcsa, bár minden bizonnyal jóízű képződmény egyáltalán nem hasonlított a rajzfilmfigurához.

Apja hiába bizonygatta, hogy a palacsinta kiköpött Donald kacsa, a gyerek a farktollakat hiányolta róla, ami azért vicces, mert az édesség készítője szándéka szerint csak a figura fejét ábrázolta.

A jelenleg a Mom című sorozatban látható Anna Faris és a Városfejlesztési osztály című sitcomból is ismert Chris Pratt 2009 óta házasok. Kisfiuk 2012 augusztusában jött a világra, koraszülöttként – hál' istennek ennek mindössze annyi utóhatása maradt, hogy (néhány szemműtétet követően) szemüveget kell viselnie.

This little dude is bass fishing crazy. Just like his daddy!

chris pratt (@prattprattpratt) által közzétett fénykép,

A két híres szülő pedig rendszeresen oszt meg édesebbnél édesebb fotókat és videókat a csemetéről – érdemes értük feltúrni akár Pratt, akár Faris Instagram-oldalát és Twitterét.