Száz nap után találkozott Marsi Anikó és Palik László

Vágólapra másolva!
Vége az Exatlon forgatásának, a műsorvezető hazarepült családjához, írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Palik László az Exatlon Hungary forgatásáról ért haza, gépe a Tények adása közben landolt, így egyből a stúdióhoz vitette magát a taxival. Marsi Anikón látszott, hogy már az adás előtt is izgatott volt, adás után a számára fenntartott pihenőszobát sem vette igénybe, az aulában várta meg férjét, aki pár perc múlva érkezett. Bár újságírók és több TV2-s szerkesztő is szeretett volna egyből beszélni Palik Lászlóval, a házasok érthető módon egy kis időt kértek, kettesben vonultak el beszélgetni – írta a Bors.

Forrás: Bors

„Száz nap után a forgatás befejeződött, amit családként vállaltunk, azt teljesítettük. Ez nagyon jó érzés mindannyiunknak, hisz bármi is történt közben, mindannyian a magunk állomáshelyén csináltuk a dolgunkat. Erre az időszakra valóban igaz az egyik kedvenc mondásunk, hogy ami nem öl meg, az erősít. Kijelenthetjük, hogy ma családként

Már nagyon vártam, hogy megjöjjön, mert hiányzott. Hiányzott minden, ami 15 éve összeköt minket. Hiányzott, hogy tudjam, itt van, és így már semmi, de semmi bajunk nem lehet, sem nekem, sem a gyerekeknek. Most már minden jó!” – mondta a lapnak a Tények műsorvezetője. Bővebben itt olvashat a találkozásról.