Kitört a botrány a Trónok harca utolsó része miatt

Trónok harca
Vágólapra másolva!
Elkerülhetetlen, hogy (legalább egy) spoilerrel folytassuk, úgyhogy aki még nem látta, de megnézné a finálét, és izgulna, az ne is olvasson tovább.
Vágólapra másolva!

Popkulturális jelenség, sokakat izgató történet lett a Trónok harca az évek során, tévés fantasy ekkora felhajtást még nem produkált a tévétörténelemben: mámoros rajongók vettek ipari mennyiségben Game of Thrones pólókat, bögréket, könyveket, vitatták meg bejegyzések millióiban a fordulatokat, öltöztek be a szereplőknek különféle cosplay-eseményeken, illetve nevezték egy gyerekeinek Khaleesinek vagy Daenerysnek (magyarul is adható a Denerisz név egy ideje).

Forrás: HBO

Magyar idő szerint ma hajnalban véget is ért az epikus történet, de igen sokan kiborultak, mert a két éves szünet után érkezett évad összecsapottnak tűnt. Azt lehetett tudni, hogy mindössze hat rész lesz a lezárásra, de ebből is kettő elment arra, hogy gyülekeztek a főszereplők egy befagyott várban, Deresben, majd jött a harmadik rész, az éjszakai csata, amiből szinte semmit nem látott a néző.

Forrás: HBO

– mondta róla az operatőr, de véleményével egyedül maradt a hunyorgó, boldogtalan rajongók gyűrűjűben, akik nem a fantáziájukat akarták használni, nem rádiójátékra voltak kíváncsiak, hanem látni akarták, mi történik, és nem csak sejteni. A televízió egyik előnye a rádióval szemben, hogy nem csak hangot, hanem képet is ad.

Forrás: HBO

Innen már nehéz lett volna felkapaszkodnia a producer párosnak, akik már R. R. Martin könyvei nélkül, de az idős mester úrmutatásával dolgoztak egy ideje. Három epizódban kellett lezárni a sztorit, eldönteni, ki ül a Vastrónra. Mint tudjuk, akik láttuk, fizikailag már senki nem ül rá, és itt el is jutottunk egy olyan fordulathoz, ami sokakat meglepett. A faarcú, mimika nélkül dolgozó Bran lett a hét helyett hat királyság ura, az a halálosan unalmas, sótlan figura, aki jóformán semmit nem tett hozzá a sztorihoz, azon kívül, hogy 2011-ben gyerekként kihajították egy toronyból. Volt olyan évad, amelyben nem is láttuk, a többiben meg ha felbukkant, semmi funkciója nem volt: ha kiveszik a jeleneteit, senki észre sem veszi, és a történet is ugyanúgy megy tovább. Róla már van is egy mém:

Ha már a Trónok harca végjátékáról szóló mémeknél tartunk, tele velük az internet, nehéz úgy átlapozni a közösségi oldalakat és a szaksajtót, hogy ne fussunk bele néhányba, ezzel pedig valami bődületes nagy spoilerbe. Az egyik legjobb talán az alábbi, amelyen az első évadban lefejezett Ned Stark látható, amint feleségének arról számol be épp, hogy nyomasztó álma volt:

Forrás: HBO

Nem tudni, mi történt a készítőkkel, talán lazult a figyelem és fegyelem az utolsó évadra, túl jó barátok lettek a stábtagok? Korábban nem volt jellemző a slendriánság, nem emlékszünk arra, hogy Havas Jon kínai pufidzsekiben bóklászott volna az erdőben, hogy Cersei zsebéből egy mobil kandikált volna ki, most viszont felbukkant egy modern kávéspohár, illetve az utolsó részben is volt egy csúnya baki, itt megnézheti.

Forrás: HBO

Egy nagy sorozat fináléja – nem csak az utolsó része, hanem komplett végjátéka – természetesen komoly emóciókat szül. Ennek megfelelően a change.org oldalon már 1 millió 243 ezer rajongó írta alá a petíciót, ők azt szeretnék, ha újraforgatnák a teljes utolsó évadot, kompetens írókkal. Lehet persze zúgolódni, morogni, de nyilvánvaló, hogy az HBO nem fog újabb 60-80 millió dollárt beleölni, hogy elkészítsen még hat részt, törölve az utolsó hatot. Inkább nézzük meg, mire megy a nyugat felé hajózó Kolombusz Arya! (Megjegyzés: a petíció május 20-án éjfélre elérte az 1,3 milliót, ennyi ember most bizonyára szerfelett ideges).

A komplett sorozat 9,5-ön áll az IMDb-n,

összességében imádta a tévéző, óriási nézettséget produkált az HBO-nak, ebben nincs vita. Sajnos sokak szája íze keserű lett a végére, okosabb / monumentálisabb / logikusabb / szerethetőbb / fondorlatosabb befejezést vártak minden idők legmenőbb tévés fantasysorozatától. A 9,5 után az utolsó évad epizódjai már csak 6 és 8 pont közötti eredményeket szállítottak az IMDb-n, de az utolsó rész láttán sokan felhördültek, és a sorozat megkapta a mélypontnak számító 4,8-at. Ehhez tényleg már nem kell kommentár.

A nézettségről itt olvashat, a szereplők személyes, megható búcsúképeit pedig itt találja.

Ennél többet egyelőre nem mondanánk, inkább szavazzon!

Szavazzon!

Jó volt a Trónok harca utolsó évadja?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!