Először szólalt meg a szakításról Kárpáti Rebeka vőlegénye

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
Lezárta Kárpáti Rebekával közös kapcsolatát Völgyi Dániel. A műsorvezető és a magyar bajnok futballista sokáig tökéletes párosnak tűnt, nyáron összeköltöztek, és korábbi mallorcai nyaralásuk során el is jegyezték egymást.
Vágólapra másolva!

"Én hosszadalmasan meggyászoltam ezt a kapcsolatot. Köztünk ugye már házasságról is szó volt, aztán erre az egészre jött egy komoly magánéleti probléma, ami még nehezebbé tette a 2019-es évem" - mesélte a Blikknek a focista.

Forrás: Kárpáti Rebeka

Völgyi Dániel a nehéz időszakon a szerettei segítették át, közben azonban végig ott lebegett a szeme előtt a futball és egy jövőbeli család reménye.

"Nem egyszerű, de erős vagyok, és minden energiámmal a főállásomra összpontosítok. Mint bárki más, én is ismerkedem, de semmit nem akarok elkapkodni. Nagyon szeretnék egy olyan nőt találni, aki jóban-rosszban mellettem van, és gyereket szül nekem. Úgy érzem, mostanra megértem erre a feladatra. Remélem, az én életemben is mihamarabb eljönnek ezek a pozitív dolgok" - mondta.