Vádat emelt az ügyészség Gáspár Győző ellen

Gáspár Győző  Való világ 9
Vágólapra másolva!
Vádat emelt Gáspár Győző ellen a Nógrád Megyei főügyészség - közölte az M1 aktuális csatorna. Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt állítják bíróság elé.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint Gáspár Győző 2012 és 2016 között több nagy értékű autót hozott be az országba külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket, 19 millió forintot azonban nem fizette meg.

A Blikk cikke szerint elhangzott a Híradóban az is, hogy Gáspár Győző az eljárás alatt a kárt teljes egészében megtérítette. A vádiratban azonban az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

Gáspár Győzőt többször vádolták már meg adócsalással: legutóbb 2017-ben , az az ügy két évig elhúzodott, mire NAV pontot tett az ügy végére, és kimondták, hogy a zenész esetében nem állapítható meg semmilyen bűncselekmény elkövetése.