Becsületsértés miatt feljelentést tesz Korda György és Balázs Klári

Korda György galéria
Budapest, 2014. október 9. Korda György és Balázs Klári énekel a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának rendezvényén Budapesten, a Sas utcában 2014. október 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A házaspár abban reménykedik, hogy jogi úton képesek lesznek megvédeni magukat.
Vágólapra másolva!

Balázs Klári a Borsnak elmondta, először két éve jelentek meg a közösségi oldalukon a valótlan állítások, a helyzet pedig egyre rosszabb.

"Eleinte 'csak' beszólogattak, hogy öregek vagyunk ahhoz, hogy színpadon álljunk és hasonlók, de mostanra szó szerint elszabadult a pokol. Az egyik álprofilról 'élő bejelentkezések' jönnek a koncertjeinkről, olyasmik, hogy Gyuri a Szenes Iván-emlékkoncerten szeptember elején megsérült a színpadon, elesett, és sír, én pedig a színpad mögött heherészek ahelyett, hogy a férjem segítségére sietnék. Mindezt úgy írta le az illető, mintha épp ott lenne a koncerten" - mesélte az énekesnő.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, olyat is írtak róla, hogy ő csak egy senki vokalista, aki Korda hátán mászott fel, valamint, hogy gondok vannak a házasságukban és csalják egymást.

Nem vagyok biztos benne, hogy elég hatékony lesz, ha jogi útra tereljük az ügyet, hiszen ezek az emberek újra és újra más IP-címről jelentkeznek be. Ha meg is bünteti őket a törvény, hónapokat vesznek el az életünkből a gonoszságukkal. Abban bízunk Gyurival együtt, hogy a rajongóink, vagyis az az összetartó közösség, akik szeretnek és tisztelnek minket, kivetik maguk közül az ilyen elemeket. Ha elég sokan írnak nekik, hogy fejezzék be a mocskolódást, talán egy idő után lelépnek közülün, végre. Nincs szükségünk a mérgező jelenlétükre" - tette hozzá.