Gáspár Győző dühöngött, megunta a sok magyarázkodást

2020.01.09. 11:49

A TV2-n, a Mokkában próbálta megmagyarázni újabb ügyét. A vádirat szerint Gáspár Győző 2012 és 2016 között több nagy értékű autót hozott be az országba külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket, 19 millió forintot azonban nem fizette meg.

„Mindig mosakodni, már meguntam. Undorító a sok hazugság! Miért nem azt írják le, hogy már befizettem a 19 millió forintot szeptember első hetében? Még a nyomozás során. Miért nem ezt hozzák le? Össze-vissza írnak mindent" – háborgott Gáspár Győző a Mokkában, újabb ügye kapcsán. „A mai napig nem kaptuk vissza az ékszereket, a gyerekek pénzét" – közölte.

Gáspár Győző idegesTV2

Ügyvédje szerint Győzike nem követett el bűncselekményt, de mivel befizette a vagyoni hátrányt, kedvező elbírálás alá esik. Meglátásuk szerint az ügyészség az ÁFA-törvényt másképp értelmezi, ha pedig felmentik, a jogerős döntéskor visszakapja a pénzt. Az ügyvéd szerint Gáspáréknak 200 millió forint vagyoni eleme van lefoglalva jelenleg. Bővebben a videóban.

„Az fáj, hogy a lapokban az van, hogy Gáspár Győző börtönbe megy. Én már nem is Gáspár Győző vagyok, hanem adócsaló. Ez egyre jobban fáj. Szeretem az országomat, szeretek itt élni, de beállítottak valakinek, és bármi jót teszek, az nem már tetszene. Csalónak állítottak be, és így kell élnem" – zsörtölődött a Romantic frontembere.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK