Kulcsár Edina kiteszi a macskája szűrét, mert féltékeny a gyerekre

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Az egykori szépségkirálynő életét megnehezíti a macskája, a rajongóktól kér segítséget.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina 579 ezres követőtáborától várja a megoldást, nem tudja, mit csináljon a macskájával. "Az elmúlt egy hónapban úgy ötvenszer kezdtem el leírni ezt a posztot, de mindig meggondoltam magam. Olyan ez, mint egy szakítás. Amikor rossz a kapcsolatod, és megkérdezik, hogy, minden rendben, és te egy erőltetett mosollyal csak bólogatsz, annak reményében, hogy megmenthető a kapcsolatod. Sajnos a miénk nem menthető Joy-jal" - írta. Két éve tűrik, hogy a cica mindent levizel, ami a gyerekeké, a szépségkirálynő szerint nagyon féltékeny a kicsikre.

"Ő itt a mi első közös cicánk. Kiscicaként az anyukája nem etette, így hozzánk került és imádtuk. Aztán várandós lettem Medox-szal és elkezdődött a küzdelem. Joy soha nem volt egy mintacica. Dorombolás? Dörgölőzés? Felejtsük el. A kapcsolatunk annyiból állt, hogy kicsinek cumisüvegből etettem, vigyáztam rá, amikor beteg volt, játszottam vele, és én nagyon szerettem, majd

- számolt be róla az oldalán. Kisbabája érkezése után jöttek a vizelések, és ma már a játékokat, a szőnyeget és a kanapét is tönkreteszi ezzel.

"Amióta itt lakunk, napi szinten pisil le több dolgot. Fejtegettem, tanulmányoztam az esetet, de mindig ugyanoda jutottam, hogy féltékeny. (...) Sokszor annyira mérges voltam rá, hogy ki akartam tenni az oldalamra, hogy valaki fogadja örökbe, de pár perc siratás után, adtam neki egy újabb esélyt. Majd egy újabbat és egy újabbat. De ma végérvényesen besokaltam" - írta, és részletezte is az újabb esetet. Nem tudja, mi lenne a megoldás, várja a segítséget.

de ez sem mehet így tovább. Hihetetlenül szomorú és csalódott vagyok. K éve törekszem a megoldásra, de nem találom" - tette hozzá.