"Új hangot szeretnénk vinni a jobboldali médiába. Azoknak a lázadóknak, azoknak a normális embereknek szeretnénk a fóruma és a platformja lenni, akik eddig leginkább csak a közösségi médiában kaptak teret" - nyilatkozta a hétfőn induló Pesti TV programigazgatója az Origónak. A kezdés előtt célokról, az új tévécsatorna izgalmas műsorairól, influenszerekről és lázadókról beszélgettünk Huth Gergellyel. Szavaiból kiderült, hogy a legújabb médiaprojekttel elsősorban a közéleti ügyekben kevésbé aktív fiatalokat céloznák meg. 

"Hétfő reggel fél héttől szinte az összes magyar szolgáltatónál alapcsomagban elérhető lesz a Pesti TV. Egyedül a Digivel nem sikerült megállapodnunk. Az új televíziós csatorna egy sima digitális antennával az egész országban fogható lesz" - mesélt a Pesti TV indulásának körülményeiről Huth Gergely, hozzátéve, hogy a műsorok képernyőre kerülésük után röviddel online visszanézhetőek lesznek.

Erre a Pesti Srácok, valamint a Pesti TV induló új oldalán (pestitv.pestisracok.hu címen) lesz lehetőség. A tévécsatorna Facebook-oldala már most is működik, ide kattintva tudja követni az új médiummal kapcsolatos fejleményeket, történéseket, és az izgalmasnak ígérkező műsorokat. A televízió promóciós videóit pedig itt nézheti meg.

Televízió a lázadóknak

Az Origo kérdésére, miszerint miért van szükség egy új jobboldali televízióra, a programigazgató a Pesti TV szlogenjével válaszolt. "A normalitás lázadása. A világon zajló őrülettel szemben egy új mozgalom, egy új forradalom van kibontakozóban. A normális emberek szeretnének a megszokott, normális világukban élni, hozzájuk szeretnénk szólni. Semmiképpen nem akarunk a Hír TV konkurenciája lenni. Új hangot szeretnénk vinni a jobboldali médiába. Tehát azoknak a lázadóknak, azoknak a normális embereknek szeretnénk a fóruma és a platformja lenni, akik eddig leginkább csak a közösségi médiában kaptak teret" - indokolta. Az Origónak elmondta, hogy 

elsősorban a közéleti ügyekben kevésbé aktív embereket, és a fiatalokat célozzák meg. 

Hozzátette, hogy természetesen a középkorúakhoz és az idősebbekhez is szólnak, hiszen, ahogy fogalmazott, ők az "örökifjú boomerek". 

Készen áll a hétfői startra a Pesti TV stábjaForrás: Origo

Influenszerek és izgalmas műsorok

Úgy látja, az általa emlegetett mozgalomnak voltak előképei. Ide sorolta azokat az angolszász influenszereket és vloggereket, akik a mainstream média cenzúráját kijátszva találtak utat népes közönségükhöz, stílust teremtettek, és internettévéken, közösségi tévéken létrehoztak egy lázadó ellenkultúrát. "Ezt a hagyományt kívánja folytatni, adaptálni a Pesti TV. Ez többek között azt jelenti, hogy sok műsorvezető hasonlítani fog az internetes influenszerekre" - ismertette, milyen gondolatok mentén született az új televízió.

A Pesti TV promóciós videói közül az egyik legnépszerűbb a Játék a kastélyban című kisfilm lett. A két és fél perces anyag fekete humorával hasonlít a Monty Python műsoraira:

A műsorokra kitérve elmondta:

  • reggelente a Bögre Klub elnevezésű, "látókörtágító, zenés kávészeánsz" fog futni a Pesti TV-n , ami szokatlan stílusával, DJ-kkel és közéleti hírekkel próbálja meghódítani a nézőket;
  • napközben helyszíni közvetítések, előre rögzített vitafórumok, ismétlések, rádiós stílusú híradók lesznek láthatóak;
  • főidőben, minden hétköznap este hét órától kezdődik el "a komoly esti műsorsáv". A nézők innentől óránként, azaz hétkor, nyolckor, kilenckor és tízkor különféle műsorokkal találkozhatnak;
  • ezenfelül színvonalas film- és dokumentumfilm-válogatással készülnek a hétvégi magazinműsorokban;
  • a Trollfoci tagjai is fel fognak bukkanni a Pesti TV-n, vasárnap este élő műsoruk lesz;
  • a műsorkínálatban szerepelnek majd keresztény szemléletű, kulturális műsorok is,
  • Fábry Szabolcs nagyvázsonyi polgármester vezetésével pedig Krokodilagy néven fog futni adás, ami a vidék lázadásának ad majd terepet. 

Huth külön kiemelte a hétköznaponként este kilenc órakor kezdődő Politikai Hobbistát, ami elmondása szerint "egy humoros, nagyszájú, politikai kibeszélő show lesz". Hozzátette, a többi műsorban is sok újdonságot lehet majd találni, "meglehetősen színes lesz a paletta".

Nagy reményeket fűz az új jobboldali televízió indulásához Huth Gergely programigazgatóForrás: Origo

A Pesti Srácok körül szerveződött

Bár Pesti TV lett a neve az új televíziónak, a programigazgató szerint az nem csak "Budapest hangja" lesz. Szavaiból kiderült, hogy az elnevezés azért is utal a Pesti Srácokra, mert az oknyomozó portál újságírói adják az új szerkesztőség gerincét. Ugyanakkor az is igaz, hogy "sok, kiváló, a tévézésben járatlan, de tehetséges fiatal" is benne lesz az alkotógárdában. Huth utóbbiak kapcsán külön kiemelte Vincze Emíliát, a PS munkatársát, Ábrahám Róbert internetes influenszert és Varga Ádám youtubert.  

Mellettük szerepet kapnak az olyan jól ismert arcok is, mint Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs, a Keménymag korábbi tagjai, Szarvas Szilveszter, a PS főszerkesztő-helyettese. "De még jómagam is feltűnök kéthetente a képernyőkön" - mondta nevetve a programigazgató, aki szerint egy kis csapattal működő takarékos televíziót indítanak útjára hétfőn.  

Saját szerepére kitérve Huth elmondta, hogy egy hazai befektetői kör kérte fel őt és társait egy új televízió létrehozására. Mint mondta, rajta kívül PS-es kollégái, barátai, így Stefka István, Szarvas Szilveszter, Szenvedi Zoltán (és sokan mások) sokat dolgoztak a projekt megvalósításán.