Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Nagy Bogi életébe változást hozott a közös munka Kovács Ákossal

Nagy Bogi
Vágólapra másolva!
Újrahangszerelt formában, de a tradíciókat szem előtt tartva, fiatal énekesek előadásában hallhatja a közönség az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát. Az M5 Librettó című műsorában a produkció két közreműködő énekese azt is elárulta, úgy érzik, megváltoztatta életüket ez a munka.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal újrahangszerelt változata, ami a budapesti, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza lett, és amelyet fiatal énekesek előadásában hallhat majd ősszel a közönség. A szerzemény produceri munkáit a Kossuth-díjas előadóművész, Kovács Ákos látta el. Az M5 Librettó című műsorában a produkció három énekeséből kettő, Nagy Bogi és Czinke Máté mesélt a közös munkáról.

Forrás: Nagy Bogi/Instagram

Úgy érzem, az egész munkafolyamat fordított az életünkön" - árulta el Nagy Bogi. Czinke Máté üzent is a fiataloknak. "Jöjjenek el, legyenek fül- és szemtanúi az őszi eseménynek" - mondta az énekes.

Nagy Bogiék beszéltek a Librettóban arról is, mit jelentett számukra az a szerep, amelyet az imázsfilmben megformálnak. A beszélgetés, az említett kis filmmel együtt IDE kattintva újranézhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről