A hatodik évaddal véget ér egy kedvelt tévésorozat

Peaky Blinders, Birmingham bandája
Vágólapra másolva!
A következő, hatodik évaddal véget ér a Peaky Blinders, magyar címén a Birmingham bandája.
Vágólapra másolva!

A hatodik szezon lesz az utolsó a Peaky Blinders-ből, vagyis a Birmingham bandájá-ból, amely az első világháború után jászódik Birminghamben, egy ottani gengsztercsaládot mutat be Cillian Murphy, Paul Anderson és Helen McCrory főszereplésével.

Peaky Blinders Forrás: BBC

A BBC döntése némiképp meglepetésként érhette a rajongókat, hisz a sorozat alkotója, Steven Knight már korábban jelezte, hogy hét évadot tervez a történetből, kitalálta már azt is, hogy mivel ért volna véget. A világjárvány miatt azonban a forgatás elhúzódott, a hatodik szezon is csak 2021 végén, netán 2022 elején kerülhet képernyőre.

Knight mindenesetre megígérte a nézőknek, hogy a Peaky Blinders "valamilyen formában" folytatódni fog a hatodik évad után is: esetleg egy záró film készülhet belőle, de akár könyv vagy képregény alakjában is folytathatják.