Kedvenc regényeink elevenednek meg a Dunán

Vágólapra másolva!
Szerda esténként a Kisasszonyok című regényadaptáció lesz látható a Duna Televízión. Louisa May Alcott klasszikus művének háromrészes tévés feldolgozásában a négy March-lány sorsának alakulását követhetik nyomon a nézők. A szívmelengető családi történet első részét a csatorna május 26-án, 20.45-től sugározza.
Vágólapra másolva!

A Kisasszonyok című háromrészes angol tévéfilmsorozat Louisa May Alcott azonos című regénye nyomán készült. A Duna Televízió közönsége május 26-tól részese lehet a March-nővérek gyermekkortól felnőttkorig tartó utazásának. Elbűvölő egyéniségükkel garantáltan belopják magukat a csatorna nézőinek szívébe. A testvéreket édesanyjuk próbálja terelgetni és az életre tanítani, mialatt édesapjuk az amerikai polgárháborúban harcol. Fáradozásai hatására Jo, Meg, Beth és Amy elhatározzák, hogy megjavulnak és levetkőzik egy-egy bosszantó vonásukat, mire a családfő hazatér.

Forrás: MTVA

A férfi nélkül maradt családban a lányoknak is ki kell venniük részüket a munkából, emellett jótékonykodnak, a szegényeknek segítenek. A szomszédjukba költözik egy fiatalember, Laurie, aki kedvességével, programajánlataival feldobja a lányok egyhangú életét. Jo felkelti a figyelmét, ám a lánynak nem szerepel házasság a terveiben, sokkal inkább az írói lét vonzza. Ellenben Beth beleszeret a férfiba, aki végül Amy mellett állapodik meg. A csupaszív March-nővérek a fordulatokkal teli útjuk alatt megélik a rivalizálást, a veszteséget és a boldogságot egyaránt, mire párra találnak.

A bájos lányregény tévésorozatos feldolgozásában a sok próbatétel és örömteli fejlemény során a lányokból végül igazi kisasszonyok válnak. Az örökérvényű értékekkel, üzenetekkel átszőtt történet bizonyára magával ragadja a Duna nézőit - közölte a csatorna.

Kisasszonyok május 26-án és június 2-án 20.45-től, valamint június 9-én 20.40-től a Duna Televízión!