Meghalt Mira Furlan

Mira Furlan a Lostban
Vágólapra másolva!
Meghalt Mira Furlan horvát színésznő, aki az Egyesült Államokban is szép karriert futott be, összesen több mint 90 filmben és sorozatban szerepelt.
Vágólapra másolva!

65 évesen meghalt Mira Furlan, a hír a Twitter-oldalán jelent meg egy idézettel és egy fotóval:

A horvát színésznő hazájában kezdte a pályáját 1976-ban, de tizenöt évvel később, a délszláv háború elől az Egyesült Államokba menekült, ahol 1993-ban meg is kapta az első nemzetközi szerepét: a Babylon 5-ban játszotta Delenn nagykövetet, több mint száz epizódon keresztül.

2002-ben visszatért Horvátországba, de továbbra is kapott amerikai munkákat is, a Lost-ban például ő volt Danielle Rousseau.

Mira Furlan a Lostban Forrás: ABC

Hosszabban láthattuk még az Egy csipetnyi bűvölet-ben és a Space Command-ben, miközben például az NCIS-ben vagy az Esküdt ellenségek: Los Angeles-ben is vendégszerepelt.