Tavaly betelt nála a pohár, bántotta, hogy a szakításával vannak tele a lapok, nem az énekesi teljesítményével.

Tóth Andi a napokban jött ki az Ébressz fel! című dallal, klippel, ő írta a dalt és a szöveget is – mesélte a Mokkában. Mint mondta, sokkal depressziósabbakat szokott írni, de úgy látja, arra nem kíváncsiak az emberek. „Megírtam most nyolc dalt, kéthavonta adom ki őket" – újságolta, a napokban megy stúdióba felénekelni a következőt.

Tóth AndiLifeTV

„Hét éve mindenki akar tőlem valamit" – panaszolta. Betelt nála a pohár már régen, most ő kezdi el betenni a cseppeket más poharába. „A Sztárban Sztár alatt volt az a pillanat, hogy csak a zenével foglalkoztam, de akkor is mindig találtak valamit az emberek, amin csámcsoghattak. Hiába izzadtam reggeltől estig, hiába adtam ki a lelkemet, akkor is... a tavaly év volt az utolsó csepp, amúgy nálam nehezen telik be a pohár" – mesélte a műsorban. Remekelt a show-ban, második lett, de a lapok valóban sokat foglalkoztak azzal, ránézett-e volt párjára, hozzászólt-e Szabó Ádámhoz.

A klipjének szövegét szerinte sok ember átérzi, aki hasonló helyzetben van. Nem kért se sminkest, se fodrászt, azt akarta, hogy a valódi Tóth Andit lássák, akik a klipet megnézik. Itt a videó: