Erőszakos embernek ismerték Curtis testvérét, de nem gondolták, hogy ölni is képes

Sz. Lajos, L. István, H. László, Katzenbach Imre, gyilkosság, Curtis
Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót Katzenbach Imre megölése kapcsán fogták el.
Vágólapra másolva!
Több ismerős nyilatkozott a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjairól, és a Katzenbach Imrét kereső magánnyomozó is megszólalt az ügyről.
Vágólapra másolva!

A 2009-ben megölt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre halálával kapcsolatban többek között Curtis bátyját, Sz. Lajost is letartóztatták: róla és a másik, gyilkossággal vádolt gyanúsítottról, L. Istvánról az ismerőseik a nevük elhallgatását kérve meséltek a Blikknek.

"Tudtam, hogy képes nagyon erőszakos lenni, de hogy megöl valakit, azt nem gondoltam volna. Ha mégis megtették, akkor egyértelmű, hogy a pénz motiválhatta őket" – vélte egyikük. Mindkét gyanúsított ugyanannál a biztonsági szolgálatnál dolgozott, és egyezett erőszakos természetük is. "Sz. Lajos esetében, mivel vadászik és fegyvere van, jogos volt, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el őt" – tették hozzá az ismerősök, miközben L. Istvánról pedig azt állították, hogy biztonsági őrként a taxisokat fenyegette a repülőtéren.

Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót Katzenbach Imre megölése kapcsán fogták el Forrás: police.hu

A Blikknek a Katzenbach Imre ügyével foglalkozó magánnyomozó is megszólalt, aki annak idején hónapokig kereste a focistát – bár azt már az elejétől fogva sejtette, hogy nemcsak eltűnt, hanem meghalt. "A teáját otthagyta az asztalon, a kenyeret félig ette meg, a papírjait sem vitte magával, és az autó is ott állt az udvaron, ő pedig kámforrá vált. Mivel Katzenbach Imre nagyon rendszerető ember volt, a felesége egyből arra gyanakodott, hogy megölték. Persze, megvolt az oka, hogy erre gondolt, hiszen hozzám is eljutott a híre, hogy belekeveredett egy olyan társaságba, amelyből egy idő után a zűrös ügyek miatt menekülni akart" – mondta.

"Tudtam, hogy be van sokallva az életmódja miatt és változtatni akart az életén, de tartott attól, hogy az üzlettársai nem fogják annyiban hagyni ezt. A közös barátunk, aki ezt jelezte nekem, ügyvédet keresett a számára, én pedig a pénzügyőröknél igyekeztem egy vádalkut összehozni neki, de ez aztán nem sikerült" – tette hozzá.

Az ügyről bővebben írtunk itt és itt.