Nehéz döntést hozott családja érdekében Hódi Pamela

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Hódi Pamelát 610 ezren követik az Instagramon, és bár a többséggel nagyon szeret kommunikálni, a negatív kommentek miatt úgy döntött, hogy újabb képeihez nem tudnak hozzászólni a követők.
Vágólapra másolva!

A modell korábban írt arról, hogy ha úgy alakul, elveszi a kommentelés lehetőségét az oldalán, ugyanis inkább a két lányával és férjével szeretne foglalkozni. Úgy tűnik, ennek el is érkezett az ideje, mostantól nem olvashatók kommentek a képei alatt.

"Gondolkodtam azon a 9 hónap alatt, hogy a szülés után talán tiltani fogom a kommenteket, mert számomra a legfontosabb ebben az időszakban, hogy itthon megteremtsük azt a harmóniát, amiben jól érezzük magunkat. Ismerkedünk egymással, a kislányunk érkezésével próbálunk bevezetni egy új rendszert az életünkbe, az iskola, a munka, magánéletbeli dolgok és a háztartás mellett. Tudom, hogy sokan mellettünk vagytok, és ezért nagyon hálásak vagyunk.

Ők szerencsére minimális számban vannak köztünk, de nem szeretnék a napomból akár 5 percet is azzal foglalkozni vagy erről beszélni Bencével, barátnővel vagy anyával... Nem akarom megfejteni a gondolkodásukat, nem szeretnék magyarázatot adni arra, hogy miért nem mondjuk még el a nevét, miért hajnali 6-kor posztolom az éjjeli etetéses képet, újságban jelenik-e meg vagy sem" - írta korábban, és egyúttal az őket kedvelő és támogató rajongóknak is köszönetet mondott a sok kedvességért.