Gálvölgyi János, az egykori Heti hetes sztárja nem túlságosan kedvesen beszélt egy lassan 20 éve meghalt emberről, Hofi Gézáról. Mivel Hofi már nem tud védekezni, cáfolni sem tud semmit, így Gálvölgyi nyugodtan elmélkedhetett arról, hogy milyen modortalan volt vele a humorista.

Gálvölgyi elmondta, hogy a humoristával közel laktak egymáshoz, jóba lettek, majd barátságuk kezdetén akár kétnaponta is találkoztak. Az első törés akkor érkezett el kapcsolatukban, amikor Hofi rendszeresen nem köszönt neki. Hofinak gyorsan jött a hatalmas hírnév, amit Gálvölgyi szerint nem tudott helyén kezelni – írta a Blikk. Tegyük hozzá, hogy Gálvölgyi ezek szerint (pontosabban saját maga szerint) nagyon jól kezelte hírnevét.

Hofi Géza 2002-ben halt megForrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Egy időre kollégák lettek a Madách Színházban. Gálvölgyi rendszeresen megnézte Hofi műsorát esténként, aki azonban ezt nem vette jó néven; azt feltételezte kollégájáról és egykori barátjáról, hogy lopni akar tőle – legalábbis Gálvölgyi szerint. Utoljára akkor kerültek közel egymáshoz, amikor Hofi először beteg lett: Gálvölgyi szerint hálátlan volt, mert ő látogatta, de Hofi utána már nem viszonozta a barátságát.