Három évad után véget ér egy kedvelt sorozat, az alkotója kiborult

Manifest
Vágólapra másolva!
A harmadik évaddal véget ér a Manifest című sorozat – az alkotó, Jeff Rake azonban nem hagyja annyiban, hisz eredetileg hat szezonra tervezett.
Vágólapra másolva!

Az NBC úgy döntött, hogy a negyedik évadot már nem kéri a Manifestből – holott a harmadik szezon óriási cliffhangerrel ért véget a napokban, az amúgy is rejtélyes történetben bőven lett volna még kibogoznivaló.

Manifest Forrás: NBC

A nézettség az NBC-n ugyan csökkent, a Netflixen viszont az elmúlt napokban a Manifest volt a legnézettebb sorozat az Egyesült Államokban, vagyis a stabil rajongótábor még mindig megvan.

A széria alkotója, Jeff Rake éppen ezért nagyon bízik abban, hogy más csatorna vagy tartalomszolgáltató oldal esetleg átvenné a produkciót, ő maga egyébként hat évadra tervezett.

A Manifestben egy repülőgép utasait ismerhettük meg, akik Jamaicából tartottak New Yorkba, de a pár órás útjuk közben a Földön eltelt több mint öt év – amíg ők egy percet sem öregedtek, addig az otthon maradt szeretteik élete jócskán megváltozott közben.