Zoltán Erika: Fiatal lányként, nulla forinttal a zsebemben nagyon elit érzés volt Siófokon lenni

Zoltán Erika
Vágólapra másolva!
A siófoki Interpop Fesztiválon hangzott el először Zoltán Erika Szerelemre születtem című dala - mindez 35 évvel ezelőtt történt. A jubileum kapcsán a NYÁR 21-ben felidézte az énekesnő, milyen volt akkor a balatoni színpadon állni.
Vágólapra másolva!

Rengeteg szép emlék köti Zoltán Erikát a Balatonhoz. Egyrészt gyerekként sok nyarat töltött Vonyarcvashegyen, de Siófok is fontos szerepet játszott az életében, hiszen az 1986-os Interpop Fesztiválon hallhatta először a közönség a Szerelemre születtem című dalát, amellyel akkor közönség díjat nyert.

Forrás: Ökrös Levente

"Fiatal lányként szinte nulla forinttal a zsebemben nagyon elit érzés volt Siófokon lenni, fellépni. Ami pedig utána történt, az a beteljesült álom, mindaz, amiről valaha kislányként álmodtam" – vallotta be Somossy Barbarának és Forró Bencének a NYÁR 21-ben Zoltán Erika.

Az énekesnő arról is mesélt, miként született meg új Happy birthday, Boldog születésnapot című dala, amelyet elő is adott a NYÁR 21 színpadán. A beszélgetés ide kattintva újranézhető.