A TV2 népszerű extrém sport reality-jének történetében hamarosan új fejezet nyílik. A negyedik évadban a korábbi szériák ikonikus arcai alkotják majd a Bajnokok és a Kihívók csapatát, így minden eddiginél kiélezettebb párharcokra és feszült helyzetekre számíthatnak a rajongók. Az embert próbáló feladatokon túl meglepetésekben sem lesz hiány, ráadásul az örök ellentétek és az egykori szövetségek is új erőre kapnak, még fordulatosabb heteket ígérve - közölte a TV2.
A Bajnokok csapatában ott lesz a kick-boksz világbajnok Rákóczi Renáta; az első évad legjobb férfi versenyzője, az ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző, Esztergályos Patrik és az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós. A pirosakat erősíti a második évad női győztese, Dr. Busa Gabriella is; visszatér a strandröplabdás Szabó Dorka és a fitness világbajnok Kocsis Alexandra is, de pályára lép majd a BMX világbajnok Kempf Zozo is. Hozzájuk csatlakoznak még az idén, a harmadik évadban bizonyító Bajnokok: a focista Ujvári Iza, a műugró Somhegyi Krisztián és a karatés Virág András.
Akik pedig mindent megtesznek, hogy a Kihívók diadalmaskodjanak: az első évad győztese, Huszti Kata; a három éve váll-sérülése miatt távozó Salander Dorina; a nagy esélyesnek tartott Szabó-Thomka Hanna; a csupa-szív Kása András; a gladiátori elszántsággal küzdő Mischinger Péter és az első évadban idő előtt búcsúzó Rozs Gergely. A Kihívók csapatában újra bizonyíthat Pap Dorci és Novák Zalán is. Mindketten győzni szeretnének a Dominikai Köztársaságban, ahogy a harmadik évad két legjobbja, Szente Gréta és Herceg-Kis Bálint is.
A TV2 népszerű extrém sport reality-jének történetében 2022. január 3-án új fejezet nyílik. Minden eddiginél kiélezettebb párharcokra, feszült helyzetekre és rengeteg meglepetésre számíthatnak a nézők és az is eldől, ezúttal a Bajnokok vagy a Kihívók szurkolói örülhetnek majd a végső győzelemnek. A versenyzők készen állnak, január 3-án indul az Exatlon Hungary All Star – A végjáték!
Videón a Bajnokok:
Videón a Kihívók: