Nagyon beteg Zalatnay Sarolta

Zalatnay cini
Vágólapra másolva!
  Kínzó betegség gyötri Zalatnay Saroltát - írta a Ripost.
Vágólapra másolva!

A 74 éves énekesnő egy koncertje után fázhatott meg, annyira tombolt a színpadon, hogy teljesen kimelegedett, majd még ott maradt nedves pólóban dedikálni, ami egyenes út a megfázásig - írta a lap.

A dolog később csak rosszabb lett, az orvos közölte is a diagnózist: influenza. Cininek ezért antibiotikumot kell szednie, és olyan rosszul volt, hogy még

Szakcsi Lakatos Béla temetésére sem tudott elmenni, amit nagyon bánt.

"Igazából múlt hét csütörtök óta otthon vagyok, legfeljebb a kertbe megyek ki egy picit, ha ennyire szép az idő. Már egy kicsit jobban vagyok, de megmondom őszintén, olyan volt, mintha késsel hasogatnák a torkom. Aludni se tudtam fekve, csak ülve, olyan köhögőrohamok kínoztak" - mondta az énekesnő.