Kínos pillanatok A Nagy Őben: Árpa Attila összekeverte két lány nevét

Árpa Attila Nagy Ő-ként
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, újabb két hölgy távozott A Nagy Ő című műsorból, így már csak tíz barátnőjelölt maradt versenyben Árpa Attila kegyeiért. A rózsaceremónia után a Nagy Ő több jelét is mutatta annak, hogy nagyon megbánta korábbi döntését az egyik hölggyel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Árpa Attila a legutóbbi rózsaceremónián Blanche-ot és Erikát küldte haza, utóbbi döntésével mindenkinek hatalmas meglepetést okozott.

Döntését azzal indokolta, hogy Erika túl jó ember hozzá, nem akarja megbántani és szerinte nem illenek össze.

A kikosarazott nő ezt megértette és nem érte váratlanul a döntés. Később viszont észrevehetően megtört Árpa Attila a korábbi döntése miatt.

Az egyik kieső Erika volt Forrás: TV2

Árpa ezt akkor vallotta be, amikor három lánnyal randizott és Klaudiát véletlenül Erika nevén szólította. Ez roppant kínos volt Árpának, még káromkodott is egyet, a lányok próbálták ezt elviccelni, de Klaudia kissé a szívére vette a dolgot. Árpa ezen a ponton önvizsgálatot tartott és elárulta, hogy megbánta azt, hogy nem Erika kapta tőle a rózsát.

Azt nem árulta el, hogy ennek lesz-e következménye vagy ezzel a döntésével együtt kell élnie és már nem tudja visszafordítani a dolgokat, de az biztos, hogy valami szokatlan lépésre készül a műsorban. Lékai-Kiss Ramóna elmondása szerint valami olyasmi történik, amire eddig még nem volt példa az előző évadokban sem, majd több barátnőjelölt is sírásban tör ki. Ami biztos, hogy Árpa Miminek fehér rózsát adott a randevú után, de még nem árulta el, hogy ez mit jelent.