Megvannak a Virtuózok magyar továbbjutói

Virtuózok
Vágólapra másolva!
Lezajlott a Virtuózok V4+ magyarországi válogatója, négyen biztosan ott lesznek a nemzetközi elődöntőben.
Vágólapra másolva!

A Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató műsor magyar válogatójában új és régi tehetségek zenéltek a zsűrinek és a Duna nézőinek. A pénteki adásban, azon túl, hogy fiatal tehetségek virtuóz játékát hallhattuk, és megismerhettük a hazánkat nemzetközi színtéren képviselő négy zenészt, az is kiderült, hogy a műsor korábbi felfedezettje, Boros Misi mekkora hatással volt többek életére.

Öt ország több száz fiatal zenésze mutatta meg tehetségét a Virtuózok V4+ határokon átívelő tehetségkutatóban, amelynek nemzeti válogató adását láthatták a nézők péntek este a Dunán. Nemcsak a magyarországi, hanem a résztvevő többi ország – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia – virtuózaival és továbbjutóival is megismerkedhettek.

Virtuózok: a zsűri egy része Forrás: MTVA

A magyarországi válogatóban fellépő fiatalok a komolyzene hazai szakértői – Miklósa Erika, Batta András, Balázs János, Bogányi Gergely, Keller András és Káel Norbert – előtt játszottak. Sok ismerős fiatalt köszönthetett a zsűri ismét a Virtuózok színpadán, akiknek fejlődését nagy örömmel látták, többek között a hárfán játszó, mindössze nyolcéves Kornéliáét, aki már harmadszor jelentkezett a műsorba, és azt tervezi, hogy felnőttként ő maga is zenét ír majd. Rengeteg új tehetség is érkezett, közülük ketten is Boros Misit, a Virtuózok első évadának győztesét tartják példaképüknek, akinek játéka és tehetsége ösztönözte őket komolyzenei tanulmányaik elmélyítésében.

A zsűri, ha nehezen is, de meghozta döntését a válogató adásban a továbbjutó tehetségekről. A mindössze tízéves zongorista Liu Yinuo Szofi, a szintén e hangszer virtuóza, a 15 éves Dávid Roland Mózes, valamint a szaxofonon játszó 19 esztendős Somogyi Levente és a marimbás 19 éves Bogáthy Benedek képviselheti Magyarországot a Virtuózok V4+ következő adásában, az első nemzetközi elődöntőben.

Liu Yinuo Szofi a zongoránál Forrás: MTVA

Az első magyar komolyzenei tehetségkutató december 2-án este világsztárokkal folytatódik, az öt országból továbbjutó négy-négy tehetség nemzetközi zsűri előtt lép fel. Miklósa Erika mellett a világhírű csellóművész, HAUSER, Steven Mercurio amerikai karmester, Gabriela Rachidi, a cseh Krumlov Klasszikus Zenei Fesztivál igazgatója, Harvey Goldsmith világhírű producer és Pablo Sáinz Villegas klasszikus gitáros dönti el, hogy az egymással párbajozó fiatalok melyike juthat a döntőbe.

Az adás újranézhető a Virtuózok V4+ Médiaklikk-oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!