Szorcsik Viki aggasztó híreket kapott az édesanyjáról

Szorcsik Viki
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, agyvérzést kapott Szorcsik Viki édesanyja, az épp a Farm VIP-ben szereplő színésznő szerint a neki címzett negatív kommentek miatt. Most elárulta, hogy van a kórházban fekvő édesanyja.
Vágólapra másolva!

Szorcsik Viki édesanyja az életéért küzdött, de a gyors orvosi segítségnek köszönhetően nem történt tragédia.

– mondta el a Blikknek a Farm VIP szereplője, aki annyi időt tölt édesanyja mellett, amennyit csak tud.

Forrás: TV2

Mint mondta, az édesanyja tud beszélni, tudja mozgatni a végtagjait, de az orvosok szerint az elkövetkezendő öt-hat nap kritikus lesz, fel kell szívódnia a vérömlenynek, addig az intenzív osztályt sem hagyhatja el. "Ez életem legborzalmasabb esztendeje, nem elég, hogy alig egy éve elveszítettem a testvéremet, a nemtelen támadások miatt most majdnem az édesanyámat is" - árulta el.

A színésznő elmondása szerint az édesanyja nehezen birkózott meg azokkal a támadásokkal, amelyeket Viki a Farm VIP-es szereplése miatt kap.

Ráadásul a farmon szélsőséges körülmények között éltünk, ami nyilvánvalóan feszültségeket gerjeszt. Hálás vagyok mindenkinek, aki az együttérzéséről biztosított, és bízom benne, hogy a nézők átlátják majd, hogy mit miért tettem és mondtam a műsorban" - tette hozzá.

Szorcsik Viktória édesanyja az életéért küzdött, a színésznő azonban a hét végén már jobb hírekkel szolgálhatott. Ám a Blikknek elmondta, hogy csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy nem történt tragédia.

– Édesanyám sokkal jobban van. Azon múlt minden, hogy nagyon gyorsan kiértek a mentősök, akiknek ezúton is köszönöm a szakértelmüket és azt, hogy megmentették az anyukám életét. A szakszerű ellátásnak köszönhetően úgy tűnik, maradandó károsodás nélkül átvészeli az esetet – mondta el a Blikknek a Farm VIP szereplője,aki annyi időt tölt édesanyja mellett, amennyit csak tud. – Tud beszélni, mozgatni a végtagjait, ám még nem lélegezhettünk fel teljesen. Az orvosok szerint az elkövetkezendő öt-hat nap kritikus lesz, fel kell szívódnia a vérömlenynek, addig az intenzív osztályt sem hagyhatja el. Ez életem legborzalmasabb esztendeje, nem elég, hogy alig egy éve elveszítettem a testvéremet, a nemtelen támadások miatt most majdnem az édesanyámat is.