Perrel fenyegetik a magyar énekesnőt

Szőcs Renáta / Instagram
Vágólapra másolva!
A TV2-n látott Star Academy egykori győztese, Szőcs Renáta váratlan konfliktusba keveredett közösségi oldalán Nagy Alekosszal.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy Renáta boldog házasságban él, a celeb mégis próbálkozott nála és privát üzenetben randevúra hívta. Az énekesnő erre nem reagált, ezzel jelezve, hogy nem érdekli az ajánlat és nem él a lehetőséggel.

Ebből az ártatlannak tűnő helyzetből kerekedett egy nagyobb konfliktus, ugyanis Alekosz az énekesnő egyik fotója alatt nyilvánosan ostobának nevezte őt kommentben.

Amikor Szőcs Renáta visszavágott azzal, hogy nyilvánosságra hozta a privát levelezést, – pontosabban Alekosz üzeneteit – akkor az megfenyegette, hogy feljelenti emiatt.

illetve nem is keresett meg semmilyen formában. Bízom benne, hogy ez csak üres fenyegetés volt a részéről és sikerült végleg lezárnunk ezt a dolgot" – nyilatkozta a Borsnak Renáta, aki úgy gondolja, ha mégis jogi útra terelődik a dolog, nem tart tőle, mert neki adna igazat a bíróság.