Napok óta készült a halálra a magyar szupermodell

halál, gyász , illusztráció
Vágólapra másolva!
Mint ahogy azt az Origo is megírta, Szőnyi Ildikó a 80-as évek topmodellje volt a vasárnapi, Nyúl község közelében történt vonatgázolás áldozata. A gyönyörű modell napok óta készült arra, hogy véget vet életének - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Tönkrement a házassága, eltávolodott a fiaitól és beteg is volt, írta a lehetséges okokról a lap. Szőnyi Ildikó modell vasárnap, Nyúl község közelében hajtott autójával a sínekre, és az érkező vonat halálra gázolta.

Szőnyi Ildikó Marjai Judit fotóst kereste meg évekkel ezelőtt azzal, hogy szeretne visszatérni a modellszakmába. Azt látta, hogy

a korosztálybeli egykori kolléganői is dolgoznak, sőt, egyre nagyobb kereslet van rájuk, így ő is meg akarta vetni újra a lábát.

Tele volt tervvel és életszeretettel. Gyönyörű nő volt, jókedvű, vidám, de aztán, ahogy a később láttam, nem sikerült neki a nagy áttörés - mondta Marjai Judit.

Egykori kolléganője, Rába Tímea szerint ez negyven felett nem egyszerű. Ildikó tényleg nagyon szép nő volt, hihetetlen jó stílusérzékkel és ízléssel rendelkezett, áradt belőle a harmónia. Ám

ha valakinek nincs kapcsolatrendszere, szinte semmi esélye.

Jóban voltunk, ha találkoztunk, jókat beszélhettünk, ezért is tudom, hogy az utóbbi években megtörte a sors, nehéz volt számára, hogy nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna - mondta a volt modell.

Szőnyi Ildikó több, névtelenséget kérő ismerőse azonban igyekezett magyarázatot találni arra, miért dobta el magától az életet Ildikó, miért juthatott el a felfoghatatlan megoldásig.

Igazán sosem tudta feldolgozni, hogy tönkrement a házassága, sok harccal járt a válásuk, amely felőrölte, miközben a szeretett fiaival is eltávolodtak egymástól, amibe szinte belebetegedett

– mondta el a lapnak egy, a modellszakmában jártas informátor, aki szerint a lelki fájdalmai mellett fizikailag is rosszul volt

. Súlyos betegséggel küzdött, amely elvette az erejét és az életszeretetét is.

Emellett egy ingatlan adásvételével kapcsolatos anyagi problémái is voltak, ez is megnehezítette a mindennapjait. Így visszanézve a Facebook-oldalára kiírt utolsó posztjait, már utalt arra, hogy készül a halálra.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!