Szabó Zsófi szomszédjában nyit éttermet Shane Tusup

Szabó Zsófi Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Törökbálinton, a Tükörhegyen lévő bevásárlóközpontban nyit éttermet Shane Tusup.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, a vendéglátóhelyről korábban egykori jegyesével, Szabó Zsófival együtt kezdtek el álmodozni, ám az üzletbe végül az amerikai edző már a volt párja nélkül vág bele.

Forrás: Shane Tusup/Instagram

Az egykori pár tagjai kapcsolatuk alatt nemcsak közös jövőt, esküvőt és családot, hanem több közös vállalkozást is terveztek, köztük egy éttermet is, méghozzá közvetlenül Zsófi házának szomszédságában. A lap információi szerint közösen született minden ötlet, amit el is kezdtek együtt megvalósítani. Úgy tervezték, hogy a műsorvezető Amerikában élő öccse, Gyuszi viszi majd a helyet, hiszen nagy vendéglátós tapasztalattal rendelkezik. Ő emiatt haza is költözött.

Bár a volt sorozatszínésznő és az edző májusban szakítottak, Shane úgy döntött, egyedül is megvalósítja kettejük álmát, és belevág a vendéglátásba.

A hírek szerint Törökbálint elit környékén, a Tükörhegyi Bevásárlóközpont felső szintjén nyílik majd az egyedi és exkluzív vendéglátó komplexum, amelyben nemcsak étterem, hanem többek között cukrászda, bár és kávézó is megtalálható majd. A belső, nagyjából ezer négyzetméteres helyiséghez egy hatalmas terasz is tartozik, amely arra a lakóparkra néz, ahol Szabó Zsófi is lakik.