Az esküvő előtt, váratlanul szakítottak a TV2 sztárjával

Vámos Erika
Vágólapra másolva!
Bár esküvőt és közös otthonuk felépítését tervezte Vámos Erika és párja, a műsorvezető mégis szingliként kezdi az évet. 
Vágólapra másolva!

A Több, mint testőr háziasszonya már tervezte az esküvőjét. Kiválasztotta a menyasszonyi ruhát, közös vállalkozásban gondolkodtak, sőt, párjával belevágtak az új otthonuk építkezésébe is.

Nem egy harmadik fél miatt történt, vagy mert elmúltak volna az érzelmek. Közös otthont, esküvőt terveztünk, együtt akartunk leélni az életünket. Nem folyamatosan épült le a kapcsolatunk, szerintem nem volt előjele annak, hogy ez meg fog történni. Egy reggel még a házat terveztük, délután pedig már nem voltunk együtt" - mondta a Blikknek Vámos Erika, aki nem tudja pontosan, mi is vezethetett a kapcsolat végéhez.

Forrás: Vámos Erika

"Igazság szerint a mai napig nem tisztáztuk a pontos okokat és körülményeket, nincsenek konkrét és elfogadható válaszok egyikünk részéről sem, és ettől ilyen nagyon nehéz és fájdalmas. Mostanra elfogadtuk mindketten, hogy így alakult, de úgy érzem, egyikünk sem dolgozta még fel" - árulta el.