Sztrókot kapott Zámbó Jimmy legidősebb testvére

Zámbó Jimmy
Vágólapra másolva!
Zámbó Jimmy legidősebb testvére a napokban ismét sztrókot kapott. Az orvosok másodszor mentették meg György életét.
Vágólapra másolva!

A Zámbó családnak újabb nehézséggel kell szembenéznie. Vasárnap agyvérzést kapott a legidősebb fivér, György. A férfi az elmúlt két évben már másodszor került kórházba agyvérzéssel és most is csak a gyors és precíz orvosi beavatkozás mentette meg az életét. Illetve a gyógytornásza, aki észlelte, hogy baj van és azonnal hívta a mentőket. Zámbó Jimmy testvére a körülményekhez képest jól van, de még nincs túl a kritikus időszakon. Erről Zámbó Árpy beszélt lapunknak.

Most az volt a szerencse, hogy épen nála volt a gyógytornász, aki azonnal felismerte a stroke tüneteit és hívta a mentőket. A segítség pillanatok alatt meg is érkezett és nagyon gyorsan bevitték a Honvéd Korházba, ahonnan az első vizsgálatok után átszállították a Nyírő Gyula Kórházba, ahol jelenleg is kezelik" - kezdte Zámbó Árpy, aki nagyon hálás a kórház orvosainak és ápolóinak, akik erő felett tesznek meg mindent a betegekért.

Forrás: Ripost/Zámbó Árpy

"Gyuri a lehető legjobb kezekbe került, gyakorlatilag folyamatosan sürögnek-forognak körülötte a nővérek. Dr. Bokor Magdolna egy csodálatos főorvos és nagyon hálásak vagyunk a kezelőorvosának Fontanini Eszternek is. Nekik köszönhető, hogy már van egy pici javulás az állapotában. Járni még csak segítséggel tud és a beszédével is vannak gondok, de van remény a további javulásra"- tette hozzá Zámbó Jimmy testvére.