Soha nem látott felvételek kerültek elő Pamela Andersonról

Pamela Anderson
Pamela Anderson
Vágólapra másolva!
Pamela Anderson készül valamire: elmondaná a saját verzióját is, miután megjelent róla a Pam & Tommy című sorozat.
Vágólapra másolva!

A Netflix dokumentumfilmet készít Pamela Andersonról, amelyben eddig nem látott felvételek és a színésznő személyes vallomásai is helyet kapnak.

A projekt tervét Anderson egy titokzatos verssel hozta nyilvánosságra az Instagramon, miközben a Netflix is posztolt róla a Twitteren:

"Nem áldozat, hanem túlélő, aki életben van, hogy elmondja az igaz történetet" – végződik Anderson verse, utalva arra, hogy a róla és Tommy Lee-ről, illetve ellopott szexkazettájukról szóló sorozatban, a Pam & Tommyban vannak csúsztatások, netán hazugságok.

Andersonról egy ismerőse úgy nyilatkozott, hogy egy percet sem látott a szériából, egy másik forrás azonban utalt rá, hogy régi sebeket tépett fel benne.