Továbbra is rendezetlen Törőcsik Mari öröksége

Törőcsik Mari
Törőcsik Mari a Makk Károly filmrendező 87. születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában
Vágólapra másolva!
Csodálatos filmtörténeti örökség és hatalmas vagyon is maradt Törőcsik Mari után. A hagyaték sorsa azonban még mindig rendezetlen.
Vágólapra másolva!

Hiába telt már el közel egy év a Kossuth-nagydíjas színésznő halála óta, a róla mintázott szobor, az emlékház és a tavaly április 16-án elhunyt legendáról Velemben elnevezett utca terve is csak álom. "Egyelőre Törőcsik Mari lánya, Teréz időt kért. Nem tudja, mit is szeretne kezdeni a házzal" - mondta a Blikk kérdésére Bakos László polgármester, aki a Nemzet színésze otthonául választott települést, Velemet vezeti évek óta.

Forrás: Zih Zsolt/MTVA Fotóarchívum/MTI

A Vas megyei falu főutcáján található ingatlan több tízmillió forintot ér, amely átalakítására az önkormányzatnak nincs pénze. Ahogyan jelenleg, a pandémia kellős közepén arra sem, hogy elkészüljön a házzal szemben lévő patak partjára tervezett szobor, ott, ahol Mari délutánonként sokat üldögélt, figyelve a falu életét.

A lap információi szerint ugyanis egyelőre nem záródott le a hagyatéki eljárás sem, Törőcsik Mari örökbe fogadott fia, Szon, illetve a lánya, Teréz – akik nagy valószínűséggel a jogszerű örökösök – között ugyanis nincs egyetértés.