Édesanyja halála után összeomlott Baby Gabi

Baby gabi
Vágólapra másolva!
Szklenár Gabriella – azaz Baby Gabi – még fiatal lányként vesztette el édesanyját, ami után mély depresszióba zuhant és gyógyszereket szedett. Pár hónapja édesapjától, Szklenár Györgytől kellett búcsút vennie, aki hosszan tartó betegség után vesztette életét.
Vágólapra másolva!

A Baby Sisters lánycsapat egykori tagja ma már boldog családanyaként éli az életét, az énekléstől és rivaldafénytől visszavonultan, minden idejét az ikerfiainak szenteli, akiknek 2016-ban adott életet.
Az énekesnő elárulta, hogy édesanyja halála után mély depresszióba zuhant, amiből Csernus Imre kezelte ki.

„A minap egy interjú kedvéért találkoztam újra sok év után Csernus Imrével, aki akkoriban kirángatott a mély depresszióból, valamint segített, hogy gyógyszerek nélkül is boldoguljak. Túlzás nélkül állíthatom, neki köszönhetem, hogy ma már boldog feleség és családanya vagyok" – nyilatkozta a Blikknek.

Baby Gabi régen Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Már másképp éli meg a gyászidőszakot családanyaként, úgy gondolja most vált igazán ő is felnőtté, hogy már mindkét szülőjét elvesztette.

ha most valaki azt mondja, hogy nekem nyolcvan év megadatik, azonnal aláírom. Megélhette a két lánya esküvőjét, az unokái születését, ami anyunak nem adatott meg. Ráadásul szinte végig zenélt, azt csinálta, amit szeretett" – zárta gondolatait az énekesnő édesapja halálával kapcsolatban.