Ördög Nóra elárulta, mi tanította meg kezelni a kudarcot

Ördög Nóra
Vágólapra másolva!
Már a Dancing with the Stars zsűritagjaként is sokat mesélt a táncos múltjáról Ördög Nóra, aki most újra felidézte az életének ezt a fontos és tanulságos szakaszát.
Vágólapra másolva!

"Annyira sokat köszönhetek a táncnak: fegyelmet, tartást, testtudatot, hogy hogyan kell kezelni a versenyhelyzeteket, a kudarcot, a sikert vagy éppen azt, hogy sokan néznek. A sport észrevétlenül vezetett át a kamaszkor buktatóin, önállóságra nevelt. De ami a legfontosabb: BARÁTOKAT adott! Egy közösséget, ahová imádtam tartozni. A versenytánc 10 évig volt az életem része. És a klub, ahol az első lépéseket tettem most ünnepli a 40 éves fennállását" - írta, és elárulta, hogy mennyire izgatott, mivel együtt ünnepelhet az egykori csapattal egy gálaesten.