Solti Ádámnak a TV2 kamerái előtt kell bizonyítani a szerelmét

Solti Ádám
Vágólapra másolva!
Solti Ádám bizonyíthatja, hogy bármit megtesz a feleségéért, ugyanis ők is képernyőn lesznek a héten a Drágám, add az életed!-ben. A TV2 műsorát még azelőtt forgatták, hogy kiderült volna, a színész hosszú évek óta csalja Solti Bernit, a szeretője pedig titokban gyereket is szült neki.
Vágólapra másolva!

Május elején derült ki, hogy Solti Ádámnak 2020 novemberében házasságon kívüli gyereke született a szeretőjétől, akivel éveken át csalta a feleségét, Solti Bernit. A botrányt tetézte, hogy a gyerek édesanyjával évekkel korábban - 2010-ben - kezdődött a kapcsolata, mint Bernivel, akivel 2014-ben jött össze, így feltehetően a kezdetektől csalta a kedvesét. Bár a házaspár egy időre eltűnt a rivaldafényből, a Drágám, add az életed! legújabb adásában ők is feltűnnek.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Solti Ádám és felesége nagy elánnal vetette bele magát a játékba. Ezt igazolja, hogy a színész több sérülést is összeszedett rögtön az első napon. "Vérzik a kezem és nagyon fáj. Nagyon nehéz megülni a bikát, a vérem bánta" - idézte a Bors. A lap szerint egy másik feladatba is akkora hévvel vetette bele magát, hogy majdnem a kezét törte, emellett a hevederrel is meggyűlt a baja, nagyon fog küzdeni, hogy jól szerepeljenek házastársként.