MC Hawer két hónapja bontotta fel a jegyességét, de máris barátnőt keres

MC Hawer
Vágólapra másolva!
Bár a mulatós sztárt megviselték a történtek, úgy érzi, nyitott lenne az ismerkedésre.
Vágólapra másolva!

2MC Hawer tavaly eljegyezte kedvesét, idén már az esküvőt tervezgették, így mindenkit váratlanul ért májusban a bejelentése, szakított menyasszonyával. "Lassan túl leszek a szakításon. Ilyenkor az embernek kell néhány hónap, amíg lelkileg le tud tisztulni. Most jöttem vissza Olaszországból, ezt a pár napot is igyekeztem arra fordítani, hogy felfrissüljek szellemileg, megújuljak. Lezártam mindent magamban, teljesen felesleges ezen kattogni. Készen állok az új szerelemre, de keresni nem fogom, ha akar megtalál" - mondta a Borsnak.

Nem könnyű a párválasztás, hiszen a huszonévesek már nagyon fiatalok hozzám. A harmincas nők általában egy-két gyermekkel túl vannak egy váláson. Én nem tudok és nem akarok gyereket nevelni. A negyveneseknél nagyobb az esélyem, mert ebben a korban általában, ha van, kirepültek a gyerekek. Ahhoz, hogy egy koromhoz illő nőt találjak, szerencse és kölcsönös szimpátia is szükséges. (...) Nincs olyan hétvége, amit együtt tudnék tölteni a kedvesemmel, fellépni pedig nem szeretjük elvinni a párjainkat, mert egy idő után nem nézik jó szemmel, hogy mosolygunk a rajongó lányokra, ami akaratlanul is féltékenységet szül. Előadóként az a dolgunk, hogy jó kedvet csináljunk a színpadon. Az utóbbi időben keveset tudtam mosolyogni, megviselt az elmúlt időszak, de összeszorított fogakkal végigcsináltam, amit kell. Most már talán újra tudok nevetni, de az is megfordult a fejemben, lehet, hogy jobb nekem egyedül" - magyarázta a Borsnak.

Forrás: MC Hawer/Instagram

A mulatós sztár kedvesének dunakeszi lakásában élt az elmúlt hónapokban. A szakítás pedig költözéssel párosult.


Az utóbbi időben mindenből feszültség keletkezett már a párommal közöttünk. Nem szeretek magyarázkodni, főleg, ha nincs is okom rá. Mindezt leszámítva mégis kezdek nyitni és látni, és még ha most magányosan is, próbálom élni és élvezni az életet. Bízom benne, hogy talán még találok olyan lányt, aki hozzám illik korban és mentalitásban is, várom a lányok jelentkezését" - tette hozzá.