Köllő Babettnek mondta el a véleményét rosszul sikerült produkciójáról egy kiesett versenyző, aki nem titkolta nemtetszését. Köllő Babett erre most reagált. 

Köllő Babett szerint a Balázs nevű rapper szadalmai nem neki szóltak, és nem is vette magára őket. 

"Majka ugyanazt a véleményt fogalmazta meg, amit én. Lehet, hogy félreértette, amit mondtam, de lehet, hogy keresett valakit, akire ezt rá lehet kenni. Sokszor hárítunk. Legyek akkor én a hibás, nekem úgy is jó. Amit elmondott, az nem engem minősített..." - mondta a Blikknek Köllő Babett. 

Majd hozzátette:

Számomra mindig érdekes, amikor megkérdezik, miért ülök a zsűriszékben egy zenész-táncos műsorban. Gyerekkoromtól kezdve zeneiskolába jártam, klarinéton játszottam, majd klasszikus balett szakon diplomáztam. 2003 óta operettet és klasszikus hangképzést tanulok énektanártól, emellett Gór Nagy Mária színitanodájába jártam, színházakban játszottam. Balázs valószínűleg nem jár színházba, de nem zavar, hogy nem tudja, miért ülök ott. Nem vettem magamra, mert ha kiakadnék olyan dolog miatt tenném, ami jogos, ez pedig nem volt az."