Király Viktor felesége megszólalt a szakításpletykákról

Király Viktor és Virág Anita
Vágólapra másolva!
Hetek óta kering a pletyka, miszerint válságba kerülhetett Király Viktor és felesége házassága. Az elméletet komoly érvekkel is alátámasztják az aggódó rajongók.
Vágólapra másolva!

A szemfüles rajongók szerint több jel is arra utal, hogy valami nincs rendben Király Viktor és felesége, Anita között. Elsőként azt emelték ki, hogy egy jó ideje nem láthattunk közös fotót a szerelmesekről, rendszeresen külön posztolnak, és bár a régebbi képeket nem törölték, semmi interakció nincs köztük a közösségi médiában. Emellett arra is rávilágított valaki, hogy az utóbbi időben az utazásokra sem kisérték el egymást, míg Anita az édesanyjával tölt több időd, addig Viktor egyedül szokott bejelentkezni a vakációról.

A Bors kiszúrta, hogy Valentin-napon sem üzentek egymásnak, ahogy eddig szoktak. Míg Viktor egy külföldi TikTok-videóval üzent a rajongóinak a szerelmesek napján, addig felesége egy olyan fotót tett közzé, amin egyedül látható, s a Valentin-napi köszöntést is inkább a követőinek címezte, mintsem Viktornak.

A pletykákkal kapcsolatban a lapnak sikerült elérnie a sztármamit, aki a szakításukról szóló találgatásokra annyit mondott: "Nem szeretnénk erről nyilatkozni, szóra sem érdemes."